Az idén sem fizet osztalékot a Rába


A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot – közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

A határozat szerint a Rába a megállapított eredményt eredménytartalékba helyezi. A közgyűlés elfogadta a vállalat igazgatóságának beszámolóját a társaság tavalyi évi működéséről. A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint 72,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 8,6 milliárd forinttal többet, mint 2022-ben. Átfogó eredménye 1,2 milliárd forint lett, 448 millió forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A Rába közgyűlése döntött arról is, hogy az a tulajdonában álló, 1969-ben épített 67 ezer négyzetéter alapterületű gyártócsarnokot felújítja. A csarnok stratégiai jelentőségű a Rába Nyrt. leányvállalata, a Rába Futómű Kft. működésében. A felújítást három fázisban valósítják meg.

A Rába Futómű Kft. a Gyármentő programban elnyert támogatás egy részét az első fázisban megvalósuló tetőszerkezet felújítására fordítja, míg a munkálatok fennmaradó részének finanszírozása saját forrásból történhet.

A közgyűlés jóváhagyta, hogy az elektronikus aukciós rendszeren keresztül értékesítsék Győr belterületén a Rába tulajdonában álló, két helyrajzi számon nyilvántartott, 9471 négyzetméteres ingatlant.

Az ingatlanokat együtt értékesítik, négyzetméterenként minimum nettó 64 700 forintért, összesen nem kevesebb mint 612,8 millió forintért.

A Rába Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír 1325 forinton zárt csütörtökön. Az elmúlt egy évben árfolyamának maximuma 1575 forint, minimuma pedig 1110 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.