Tudjuk, hogy kritikus a jelszavak cseréje, de mégsem tesszük meg


Egy friss felmérés szerint bár a lakosság háromnegyede gondolja úgy, hogy meg kell változtatni bizonyos időközönként az online felületeken használt jelszavakat, egyharmaduk nem teszi ezt meg. Sőt, az internetes vásárlók ötöde minden felületen ugyanazt a belépési azonosítót használja. A biztonságos internethasználathoz azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az ilyen alapvető adatvédelmi beállításokkal. Éppen ezért az OTP Mobil egy edukatív, online információs kampányt indított, melyben gyakorlati, egyszerűen alkalmazható tanácsokkal, tippekkel látja el az internetezőket.

A magyar felhasználók több mint húsz százaléka vált már online csalás áldozatává, ráadásul a kiberbűncselekmények elkövetői egyre kreatívabb eszközökkel csalják tőrbe áldozataikat, megtévesztve ezzel még a rutinos internethasználókat is – közölte tavaly év végén a Médiaunió Alapítvány1. A különböző felületek és adatok védelme érdekében már jó pár adatbiztonsági megoldás közül lehet választani, viszont még mindig vannak, akik azzal sincsenek tisztában, hogy egy megfelelő jelszóválasztással is sokat tehetnek a biztonságuk érdekében.

Bár a magyarok háromnegyede véli úgy, hogy időről időre meg kell változtatni az azonosítókat az online felületeken, az érintettek csaknem egyharmada nem teszi ezt meg – derült ki az OTP Mobil által készített felmérésből2. Az adatok összevetéséből az is kirajzolódik, hogy a lakosság 36 százaléka még mindig ritkábban cseréli a jelszavát, mint ahogy az szerinte szükséges lenne. A megkérdezettek 29 százaléka szerint, elegendő évente cserélni a kódokat, 17 és 18 százalék szerint fél évente, illetve negyed évente, 12 százalék szerint pedig minden hónapban érdemes elvégezni ezt a lépést. Ugyanakkor a lakosság 14 százaléka még mindig azt vallja, hogy egyáltalán nincs szükség a frissítésére. Az online térben leginkább aktív fiatalokra (18-39 évesek) kimagasló arányban jellemző, hogy nem változtatják a használt jelszavakat (37 százalék).

„Azt tapasztaljuk, hogy még mindig magas azoknak az aránya, akik nincsenek tisztában az online rájuk leselkedő veszélyekkel. Pedig, ahogy offline odafigyelünk arra, hogy például bekössük a biztonsági övet, amikor beülünk az autóba, ugyanilyen alapvetésnek kellene lennie annak is, hogy megfelelő jelszót használjunk az online fiókjainkhoz. Ezek legalább 12 karakter hosszúságúak legyenek, használjunk benne szóközöket vagy alsó vonásokat, illetve egy-egy betűt cseréljünk ki speciális karakterekre. Az OTP Mobilnál fontosnak tartjuk, hogy a lakosság ismerje a biztonságos internethasználathoz szükséges lehetőségeket és tudják is használni ezeket, ezért indítottuk útjára az „Így védd a fiókod” online edukációs sorozatunkat (simple.hu/vedd_a_fiokod), amelynek keretében gyakorlati, bárki számára alkalmazható tanácsokat adunk, melyek elengedhetetlenek a felelős információbiztonsághoz” – mondta Szabó Gergő, az OTP Mobil Marketing és Simple termékfejlesztési vezetője.

A felmérésből az is kiderült, hogy az interneten vásárlók ötöde minden felületen ugyanazt a belépési kódot használja, ebből 7 százalék legalább időnként megváltoztatja ezt. A megkérdezettek kétharmadának már legalább három jelszava van, és 16 százalék azok aránya, akinek minden egyes felületen más-más.

A lakosság körülbelül fele fontosnak tartja az erős (legalább 12 karakterből álló, kis- és nagybetűt, számot és speciális karaktert is tartalmazó) jelszó választását. Mindössze tízből egy fő az, aki saját bevallása szerint kifejezetten könnyen megjegyezhető, kikövetkeztethető kódot használ. A többiek valamilyen módon próbálnak biztonságos jelszót választani legalább azáltal, hogy egy vagy több nagybetűt, vagy nagybetűt és számot is tartalmaz a belépési azonosítójuk.

A felmérés szerint a válaszadók negyede használ jelszószéfet, ami segít a különböző felületekhez tartozó belépési kódok megjegyzésében, 23 százalék viszont nem is ismeri a kifejezést – ez az idősebbekre jellemzőbb, de ennek ellenére a 60 feletti korosztályban sem használják kevésbé, mint a fiatalabbak körében.

Forrás: OTP Bank

– – –

1 A Médiaunió Alapítvány A kulcs te vagy kampányának szakmai partnerei a Magyar Bankszövetség és a támogatói között szerepel többek között az OTP Bank is.

2 Az OTP Mobil felméréséről: a felmérés az OTP Mobil megbízásából a Pulzus Kutatási Rendszerrel készült, 2024. 03. 05. és 03. 12 között. A kutatásban a 18 év feletti magyar lakosságot kérdezték. A végső minta 1032 fő, amely életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus alapján reprezentatív.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

Ritkán vásárolnak ingatlant a külföldiek

Az utóbbi fél évben a vevők kevesebb mint három százaléka volt külföldi állampolgár: az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbbet a kínaiak költik, akik a magyar átlag majdnem másfélszereséért vásárolnak.

2024. május 29.

Nem mindenkinek jutnak EU-s források

(Újra)Indul idén nyáron a 2021-2027-es EU költségvetéshez kapcsolódó pályázati idény, hiszen 2023 év végén az ún. Igazságügyi reform Bizottsági elfogadásával jelentős, 10,4 mrd euró összegű forrást szabadítottak fel Magyarország számára. Ennek eredményeként több, a gazdasági szereplők által is már nagyon várt operatív program pályázatai nyílhatnak meg. A kohéziós források mellett energetikai fejlesztések támogatására szolgáló pályázatok kiírására számíthatunk még az idén – hangsúlyozták a Niveus Consulting Group pályázatírási és tanácsadási üzletágának szakértői.

2024. május 29.

Áprilisban a vendégéjszakák száma 4,7, a vendégeké 1,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).