Az Országgyűlés előtt az idei költségvetés módosítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A törvényjavaslat biztosítja az ősszel bejelentett otthonteremtési program fedezetét, de az egészségügy, a családtámogatások és az önkormányzatok forrásait is növeli – közölte a Pénzügyminisztérium.

A Költségvetési Tanács (KT) csütörtökön nyilvánosságra hozott egyetértő véleményének birtokában a kormány kedden nyújtotta be a 2021-es költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. Ahogyan a Tanács is megállapította, a költségvetés elfogadása óta jelentős gazdasági változások és döntések születtek a koronavírus-járvány következtében, így a költségvetési törvény módosítása minden szempontból indokolt – írták.

A gazdaság újraindítását és a járvány elleni védekezést szolgáló intézkedések nyomán a hiánycél 7,5 százalékra módosul – ismerteti a PM. Az új hiánycéllal biztosítható az államadósság csökkenése is: a 2020 végi 80,4 százalékról az idei év végére várhatóan 79,9 százalékra csökkenhet a GDP-arányos államadósság. A törvényjavaslat 2021-re 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

Az egészségügy további fejlesztése, a családok támogatása és a gazdaság újraindítását segítő adókönnyítések mellett a költségvetés módosítása az önkormányzatoknak is többletforrást jelent. Az eredetileg elfogadott 865 milliárd forinthoz képest 908 milliárd forint költségvetési támogatásra számíthatnak az önkormányzatok idén.

A most benyújtott törvényjavaslatot még a tavaszi időszakban elfogadhatja az Országgyűlés – közölte a PM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

Egyszerűsödhet az ESG szabályozás

Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.

2024. december 3.

Prohuman: egyszerre terjed majd az AI és az emberközpontúság a munkahelyeken

Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltatójának első embere szerint az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását. A legtöbb magyar vállalkozásnak továbbra is a megfelelő munkatársak megtalálása és megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, és bár a konjunktúra és dekonjunktúra hullámai átmenetileg növelhetik vagy csökkenthetik a munkaerő iránti keresletet, ez a kihívás várhatóan hosszú távon is velünk marad. És nem csak Magyarországon – a demográfiai változások miatt világszerte ez lesz a helyzet.

2024. december 2.

Digitális fizetési megoldások alakítják a vásárlók döntéseit

A digitális fizetési megoldások rohamos fejlődése alapjaiban változtatja meg azt, hogy miként kezeljük a pénzügyeinket. Már nem csak a készpénzt felváltó bankkártya típusok, hanem a mobilfizetés, az azonnali utalások és az új generációs BNPL (Buy Now, Pay Later) megoldások színesítik a palettát. Vásárlások, előfizetések, számlák, hitelek – mit hogyan fizetünk? Megjelent a PwC Magyarország Digitális Pénzügyi Körkép kutatása a fizetés-technológiai piac jelenéről és jövőjéről.