Az új autók hiánya is pörgeti a használtautó-importot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Novemberben 11 963 külföldről behozott, használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly novemberi szinthez képest 17,3 százalékos növekedést jelent.

Új személygépkocsiból csak 9495 darabot helyeztek forgalomba novemberben, az egy évvel korábbinál 28 százalékkal kevesebbet. Hónapok óta 12 ezer körüli vagy azt meghaladó mennyiségű importált személygépjárművet regisztrálnak Magyarországon, míg új autóból a nyár vége óta rendre csupán 9500 körüli mennyiséget helyeznek forgalomba – közölte a JóAutók.hu.

Az autóipart is sújtó félvezetőhiány miatt az újautó-kereskedők képtelenek kielégíteni a koronavírus első hullámai után ismét megerősödő keresletet. A visszaeső termelés miatt jelentős várólisták alakultak ki, miközben a listaárak is megugrottak – mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben.

Hozzátette: ennek hatására az eredetileg új autó vásárlását tervezők jelentős része a használtautó-piacon próbálja megtalálni új járművét. A szakértő szerint már biztos, hogy a félvezetőhiány legalább a jövő év közepéig kitart, így a következő fél évben (erőteljes szabályozói változások híján) a használtautó-import aktivitása tartósan magas szintre áll be. A használtautó-éhséget az sem csillapítja majd számottevően, hogy a megnövekedett kereslet ebben a szegmensben is alaposan megemelte az árakat: nem ritka, hogy ugyanolyan paraméterekkel rendelkező autó jelenleg 20-25 százalékkal drágább, mint egy éve – ismertette.

A használtautó-import mennyisége az év eddigi 11 hónapjában 121 976 volt, ez az első hónapokban mért jelentős elmaradás ellenére 1,3 százalékkal meghaladja a tavaly ilyenkor mért értéket. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 113 179 volt, ami 1,9 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Mindez azért figyelemre méltó a JóAutók.hu elemzése szerint, mert az újautó-piac első hathavi teljesítménye még 16,4 százalékkal meghaladta a 2020 január-júniusi szintet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Nem vesztettek népszerűségükből a minilakások

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások, ezek a kis alapterületű ingatlanok szűk, de annál jelentőségteljesebb részt foglalnak el a hazai ingatlanpiacból – közölte a Duna House hétfőn. Szintén a nap híre, hogy a Duna House csoport leányvállalata, a Hgroup S.p. A. (Hgroup) befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casa S.p.A.-val (Professione Casa).

2023. szeptember 26.

Alig maradt idejük a hazai cégeknek felkészülni a karbonvám mechanizmusra

Október 1-jén hatályba lép a fenntarthatóság és a versenyképesség javítását célzó karbonvám mechanizmus átmeneti szakasza az Európai Unióban – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett vállalkozások kötelesek lesznek olyan, az uniós piacon kívülről importált termékekről információkat szolgáltatni és jelentéseket tenni, amelyek előállítása nagymértékű üvegházhatású gázkibocsátással jár. A cégeknek is alig két hetük maradt felmérni, hogy vonatkozik-e rájuk az új kötelezettség, és ha igen, milyen feladatokat, illetve a jövőben költségeket jelent majd a számukra.

2023. szeptember 26.

NAV-Figyelő, 38. hét: változó EKHO szabályok, import tilalmak, NAV állásfoglalás

2023. augusztus 1-i hatállyal módosultak az EKHO szabályai. A 4.§ (3) és (6) bekezdései hatályon kívül kerültek, a 9.§ megfelelő módosításával. A módosítás értelmében augusztus 1-jétől a kifizetőnek nem kell kifizetői ekhot fizetnie, ezzel törvényi szintre emelkedik a veszélyhelyzeti kormányrendelet alapján már 2022. szeptember 1. óta alkalmazható szabály – olvasható az eheti NAV-figyelőben.