Az új feltételek miatt az eddig igénylők 60 százaléka nem lett volna jogosult a Babaváró támogatásra


Átlagosan tízből hat igénylő nem lesz jogosult babaváró hitelre 2024-től Magyarországon amiatt, hogy jövőre már csak olyan párok igényelhetik a konstrukciót, ahol a feleség még nem töltötte be a 30. életévét. A Magyar Nemzeti Bank friss adatai alapján ez leginkább a budapestieket érinti, tavaly itt volt ugyanis a legmagasabb az ezt elérő nők aránya a babaváró hitelt felvevők között – írja a HVG.

A 2024. január 1-től életbe lépő szabályozás értelmében a babaváró hitelek esetében felvehető maximális hitelösszeg 10 millió forintról 11 millió forintra emelkedik, a termékre jogosultak köre ugyanakkor jelentősen szűkül.

Jelenleg a hitelt azon házaspárok vehetik igénybe, ahol a pár nő tagja a 18 éves kort betöltötte, de még nem múlt el 41 éves.  Ezzel szemben 2024-től már csak azok a házaspárok vehetik fel a terméket, ahol a feleség 30 év alatti. Átmeneti szabályként 2024-ben még a 30 és 41 év közötti nők is igényelhetik a babaváró hitelt abban az esetben, ha igazolják várandósságukat.

10-ből 7 fővárosi pár eleshet a babavárótól

Egyedi hitelszerződés-adatok alapján az eddig kötött babaváró hitelek közel 60 százaléka esetében a nők életkora elérte vagy meghaladta a 30 évet, ami nagyságrendi becslést jelenthat arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben változhat a termék piaca a jövőben. Budapesten azonban alacsonyabb a 30 év alatti babaváró hitelt igénylő nők aránya (30%), mint vidéken (41,8%), így itt nagyobb csökkenés valószínűsíthető.

Ez azért is lehet fájdalmas, mert a babaváró hitel részben vagy egészben önerő lehet egy lakáshitelnél, ami azért fontos, mert a bankok a megvásárolni kívánt ingatlan becsült forgalmi értékének legfeljebb 80 százalékáig hiteleznek, a fennmaradó részt saját forrásból kell biztosítani.

Ez egy átlagosnak számító, 70 négyzetméter alapterületű, 62 millió forintos fővárosi használt lakás esetében azt jelenti, hogy aki hitelből szeretné ezt megvásárolni, annak legalább 12,4 millió forint önerőre mindenképpen szüksége lesz. (A KSH 2023. második negyedévi adatai alapján a fővárosban 885 ezer forint volt a használt lakások átlagos négyzetméterára.) Bár egy maximális, 10 millió forint összegű babaváró hitel ebből legfeljebb 7,5, illetve 10 millió forint önerőt tud jelenleg pótolni, ez is komoly segítség lehet.

A babaváró összege teljes egészében önerőnek számít akkor, ha a babaváró és a lakáshitel felvétele között legalább 90 nap eltelt, ennél rövidebb különbségnél azonban a babaváró 75 százalékát önerőként, 25 százalékát pedig hitelként veszik számításba a bankok. Vagyis, a példánkban szereplő 62 millió forintos lakás megvásárlásához a babavárón felül 2,4 millió, illetve 4,9 millió forint plusz önerőre lehet szükség, függően az időzítéstől.

Sok még a bizonytalanság

A Bankmonitor szakértői szerint ugyanakkor még nem tudni, hogy a 2024. január 1. után fennmaradó emelt összegű falusi csok mellé vajon megmaradnak-e a fenti kedvezmények, jelen állás szerint ugyanis 2023 végéig számolhatunk ezekkel biztosan. Mint ahogy az is nagy kérdés, hogy a kivezetett csok helyett vajon lesz-e

A fővárosi fiatalok lehetőségeiről és korlátairól a TELJES cikkben IDE kattintva olvashat.

Forrás: hvg.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Jól megy a Mercedesnek Kecskeméten

Tovább növelte árbevételét a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2023-ban, az előző évi, csaknem 4 milliárd euróval szemben tavaly több mint 5 milliárd eurót ért el; és az adózás előtti nyeresége is nőtt, a 2022-es több mint 96 millió euró után tavaly mintegy 103 millió euró lett – közölte a társaság.

2024. május 29.

Ritkán vásárolnak ingatlant a külföldiek

Az utóbbi fél évben a vevők kevesebb mint három százaléka volt külföldi állampolgár: az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbbet a kínaiak költik, akik a magyar átlag majdnem másfélszereséért vásárolnak.

2024. május 29.

Nem mindenkinek jutnak EU-s források

(Újra)Indul idén nyáron a 2021-2027-es EU költségvetéshez kapcsolódó pályázati idény, hiszen 2023 év végén az ún. Igazságügyi reform Bizottsági elfogadásával jelentős, 10,4 mrd euró összegű forrást szabadítottak fel Magyarország számára. Ennek eredményeként több, a gazdasági szereplők által is már nagyon várt operatív program pályázatai nyílhatnak meg. A kohéziós források mellett energetikai fejlesztések támogatására szolgáló pályázatok kiírására számíthatunk még az idén – hangsúlyozták a Niveus Consulting Group pályázatírási és tanácsadási üzletágának szakértői.