Az UniCredit a látássérült ügyfelei igényeihez alakított bankkártyára vált


A Mastercarddal való partnerség részeként az UniCredit minden – betéti, hitel- és prepaid – kártyáját Mastercard Touch Card kártyára cseréli, amely megkönnyíti a bankolást a vakok és gyengénlátók számára – közölte a pénzintézet hétfőn.

Az új típusú bankkártyák oldalán bevágások találhatók, hogy használóik érintéssel is felismerhessék. A bank ESG-elveivel összhangban a kártya újrahasznosított PVC-ből készül – közölték.

Európában több mint 30 millió látássérült ember él; a kártya tervezésekor az volt az elsődleges szempont, hogy támogassa az önállóságukat a bolti vagy online vásárlásoknál. Az új funkcióval ellátott kártyák már elérhetőek Olaszországban, és 2024 folyamán fokozatosan válnak elérhetővé a 12 UniCredit leánybanknál – így Magyarországon is – az összes ügyfél számára. Ez mintegy 20 millió kártyát jelent – közölte a bank.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.