Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Az ellenőrzött üzletek 10 százaléka követett el jogszabálysértést a kötelező akciózás során – hangzott el a Kormányinfón. Gulyás Gergely szerint akár már októberben egyszámjegyű lehet az infláció.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, 10 hét alatt 722 üzletet vizsgáltak a hatóságok, 70 üzletben találtak kifogást, azaz a vizsgált boltok 10 százaléka követett el jogszabálysértést, némelyik többet is, így összesen 102 jogsértést állapítottak meg.
A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy az online árfigyelő sikeresen generál árversenyt a boltok között, a honlapon található 62 termékkategóriából ugyanis 54-ben átlagosan 6,7 százalékkal csökkentek az árak, a szakemberek szerint ennek köszönhetően 1,8 százalékkal csökkenhetett az élelmiszerinfláció.
A kormány minden nehézség ellenére tudja tartani vállalását, hogy még az idei évben egy számjegyűre csökken az infláció, és jó esély van arra, hogy ez ne decemberben legyen, hanem novemberben vagy talán már októberben – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!