Azért jól ment az OTP-nek
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az OTP-csoport adózás utáni nyeresége több mint 135 milliárd forint volt. A banknak 10 milliárd forintjába kerül jövőre a kétszeri ingyenes készpénzfelvétel.
Az OTP bankcsoport 42,183 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, ami 2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi és 19 százalékkal a második negyedévi eredménytől, így az első kilenchavi eredmény 9 százalékkal, 135,269 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság csütörtöki gyorsjelentésében a BÉT honlapján.
A bankcsoport korrekció nélküli konszolidált adózás utáni eredménye 10,888 milliárd forint lett, ami 73 százalékkal marad el az előző negyedévi, és 74 százalékkal a 12 hónappal korábbi nyereségtől, miként jóval alacsonyabb az elemzői várakozásoknál is. A jelentős elmaradást az ukrán leánybank goodwill értékleírása okozta, a csoport IFRS szerinti adózott eredményét mintegy 30,8 milliárd forinttal mérsékelte ez a tétel. A 64 milliárd forintnyi goodwillből 37,2 milliárd forint a teljes leírás, ebből 6,4 milliárd forintot a tőkével szemben számoltak el.
A vezetőségi beszámoló kiemeli, hogy konszolidált szinten a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya („DPD90+ ráta”) 2008 óta első alkalommal csökkent, 20,8 százalékról 20,6 százalékra a harmadik negyedévben.
A nettó hitel/(betét+lakossági kötvény) mutató 93 százalékos volt, nem változott az előző negyedévhez képest.
A csoport mérlegfőösszege 10 060 milliárd forint volt a harmadik negyedév végén, 2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az előző negyedévi értékkel megegyezően.
2013. december 5: Adónap |
ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!
Időpont: 2013. december 5.
Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.
Program:
- 09.00-10.00 Az adózás rendjéről szóló törvény változásai
- 10.15-11.45 Személyi jövedelemadó változásai
- 13.00-14.00 Járulékok változásai
- 14.00-15.30 Általános forgalmi adó változásai
- 15.45-16.45 Társasági adó változásai
Előadók:
- Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
- Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
- Dr. Kovács Ferenc adószakértő
- Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
- Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV
További információk és jelentkezés itt
|
A beszámolóban a negyedéves zárást követő eseményekről szóló összesítésben közli az OTP, hogy az Országgyűlés által a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételről elfogadott jogszabály kapcsán az OTP Core esetében 2014-ben 10 milliárd forint körüli nettó bevételkiesés várható. Közölték azt is, hogy az OTP Core bevételeit jövőre 2 milliárd forinttal csökkenti, hogy módosult a magyar Pénzforgalmi törvény (2009. évi LXXXV. törvény), így 2014. január elsejétől a belföldi kártyaelfogadás bankközi jutaléka (interchange fee) nem lehet magasabb betéti kártya esetében a fizetési tranzakció értékének 0,2, hitelkártya esetében pedig 0,3 százalékánál.
(Forrás: MTI)