Azonos bér a nyugdíjasoknak is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyugdíjas dolgozónak sem lehet kevesebbet fizetni, mint az aktív korúaknak olvasható az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy korábban nyilvánosságra hozott döntéséből. Megállapítást nyert, hogy a konkrét esetben a foglalkoztató megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor az egyik alkalmazottjának az életkora miatt alacsonyabb a munkabért állapított meg, mint a vele azonos értékű munkát végző más dolgozóknak.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság álláspontja szerint az egyenlő bánásmód követelménye akkor sérül, ha valakit valamely ún. „védett tulajdonsága” miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint amelyben más, vele összehasonlítható helyzetben lévők részesülnek. Ilyen védett tulajdonságnak minősül az életkor is. A vonatkozó törvény emellett kifejezetten előírja, hogy az egyenlő bánásmód követelményét a foglalkoztatási jogviszonyok tekintetében szintén meg kell tartani, többek között a munkabér megállapítása és megfizetése kapcsán. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvet egyébként a Munka Törvénykönyve kifejezetten is rögzíti.

Számos körülményt vizsgálni kell ugyanakkor a munkák egyenértékűsége kapcsán (pl. az elvégzett munka természete, munkakörülmények, tapasztalat végzettség stb.). Az ilyen ügyekben speciális bizonyítási szabályok érvényesülnek. A sérelmet szenvedett munkavállalónak csak a bérkülönbséget és védett tulajdonságát kell valószínűsítenie, míg a munkáltatónak azt kell bizonyítania, hogy megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét. Csak akkor mentheti ki magát, ha bebizonyosodik, hogy a meglévő bérkülönbség „számba vehető lényeges és jogszerű feltételen” alapult – mutat rá a hatóság. Kiemelték továbbá, hogy a jogsértés megállapítása esetén az érintett dolgozók eredményesen kezdeményezhetnek munkáltatójukkal szemben munkaügyi vitát is, amelynek keretében kérhetik a bérük felemelését, az elmaradt munkabér megfizetését. A munkajogi előírások szerint az egyenlő munkáért, egyenlő bér elvét egyébként nemcsak a munkabér, hanem a pénzbeli és természetbeni juttatások és a szociális juttatások esetében is alkalmazni kell.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Szallas.hu: tömegek indulnak útnak az őszi szünetben

Az október 26. és november 3. közötti őszi szünet időpontjai iránt élénk érdeklődés mutatkozik a Szallas.hu-n foglaló belföldi utazók körében: 9 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest – ismertette felmérésének eredményét pénteken a Szallas.hu.