Becsukták a kódexet a kereskedők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kereskedők a versenyjogi aggályokra hivatkozva az egész élelmiszer-etikai kódexet elutasítják.

Habár a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az élelmiszer-etikai kódexnek csak az egyes pontjait vizsgálja, a kereskedők a versenyjogi aggályokra hivatkozva az egész kódexet elutasítják – írja a Népszabadság. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkárának elmondása szerint azért függesztették fel az etikai kódex alkalmazását, mert a GVH vizsgálja annak tartalmát.

Vámos szerint nem tudni, hogy a GVH a kódex mely pontjait kifogásolja, ráadásul úgy látja: az ügyet bármikor magához vonhatja az uniós versenyhatóság is, noha ezt Mihálovits András, a GVH szóvivője szerint Brüsszel eddig nem jelezte. A GVH szerint az etikai kódexnek azon pontjairól vélelmezhető, hogy az áruk szabad áramlásáról szóló uniós irányelvbe ütköznek, amelyek a hazai termékeket favorizálják.

Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára szerint az barátságtalan gesztus, hogy az OKSZ egyeztetés nélkül döntött a kódex bevezetésének elhalasztása mellett. Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke arra vár, hogy a földművelési tárca mikor hívja egyeztetésre a kódexet aláíró feleket. Sirman Ferenc, az FVM szakállamtitkára szerint erre kedden kerül sor. Elmondása szerint az FVM felelősnek érzi magát a megállapodásért, amelyet nem tart a versenytörvénybe ütközőnek.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.