Bértámogatás: örülnek az érintettek Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A turisztikai, vendéglátóipari és idegenforgalmi érdekképviseletek üdvözölték, hogy a kormány jövő februárig meghosszabbította, és a szállodákra, valamint az utazásszervezőkre visszamenőlegesen is kiterjesztette az 50 százalékos bértámogatást.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az MTI-nek azt mondta: a támogatás lehetőséget ad arra, hogy megtartsák a megmaradt dolgozóikat a turizmus újraindulásáig. Nagyon pozitív a döntés, ahogy az is, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter személyesen egyeztetett az ágazati érdekképviseletekkel – mondta. Hozzátette: külön meglepetés volt számukra, hogy a szállodaipar novemberig visszamenőleg megkapta a bértámogatást. „Abszolút értékeljük, hogy a kormányzat ebben a nehéz helyzetben segít nekünk” – fogalmazott. Az igénylés menetét sem lehet bonyolultnak nevezni az elnök szerint.

Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke az MTI-nek szintén azt emelte ki, hogy kellemes meglepetést jelentett a visszamenőleges hatályú intézkedés. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is oroszlánrészt vállalt abban, hogy ez a támogatási rendszer összejöjjön – mondta. A VIMOSZ elnöke szerint a szakmai szervezetek elérték a célt, a kormány megértette, hogy a munkaerő megtartása a legfontosabb az ágazat újraindulásához.

Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke is üdvözölte, hogy a kormány meghallgatta kérésüket. Mint mondta, hosszú hónapok lobbitevékenységének eredménye, hogy az utazási irodáknak is jár a támogatás, amelyeket az ágazaton belül leginkább sújtott a járvány. Az utazási irodáknak még belföldi piacuk sincs, így „zéró bevételük van” – hangsúlyozta. Jelezte ugyanakkor, hogy egy fontos terület, a repülőjegy-értékesítés Teáor-száma kimaradt a kormányrendeletből.

bértámogatásVarga Mihály pénzügyminiszter kedden jelentette be: a kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban. A vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány. Amennyiben később az ágazat szereplői kezdeményezik, az intézkedések meghosszabbíthatók – tette hozzá a miniszter.

Az ágazati bértámogatáshoz az ITM közleménye szerint az eddigi igényekben érintett munkavállalók esetében nincs szükség új kérelem kitöltésére. Ha a munkáltató nem kéri tovább a támogatást, ezt december 31-ig jelezheti. Az újonnan pályázók csütörtöktől november, december és január hónapra igényelhetik a bértámogatást. Az új kérelmek és a meghosszabbított támogatások esetében a munkáltatóknak egy hónap továbbfoglalkoztatást is szükséges vállalniuk.

Az igényelhető maximális összeg a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint. A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti.

A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is.

Mostanáig több mint 4500 munkáltató nyújtott be kérelmet közel 35 ezer munkavállaló esetében, mintegy 3,3 milliárd forint összegben – közölte a minisztérium.

A részletes dokumentáció a munka.hu honlapon található meg. A kérelmeket 2021. február 8-ig lehet benyújtani.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 1.

270 ezer ember kapott bértámogatást

A kormány a munkahelyvédelmi, a kutatás-fejlesztési és a munkahelyteremtő bértámogatással együttesen 270 ezer embernek nyújtott segítséget – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2020. december 8.

50 százalékos bértámogatás: január végéig meghosszabbítják a turizmusban és a vendéglátásban

A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban; a vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány – jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában, az ágazati képviselőkkel folytatott egyeztetést követően.