Brexit: hamarosan sokat veszíthet mindkét fél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mind az Európai Unió, mind a britek sokat veszítenek, ha napokon belül nem sikerül megállapodniuk, de lehetséges, hogy Boris Johnson eleve arra játszik, hogy ne legyen megállapodás – mondta Egedy Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 műsorában.

Boris Johnson brit miniszterelnök elvileg október 15-ig hajlandó tárgyalni, és Angela Merkel német kancellárt is erről tájékoztatta, ugyanakkor a „kulisszák mögött” beszélnek arról, hogy készek meghosszabbítani a tárgyalásokat november elejéig.

Mindeközben a tárgyalópartnerek között egyértelműen romlott a bizalom Boris Johnson új belső piaci törvénytervezete miatt. E tervezet értelmében a parlament felhatalmazást adhatna a szakminisztereknek, hogy a kilépési törvényektől eltérően járjanak el. Például nem volna szükséges exportnyilatkozatot tenniük az északír cégeknek ahhoz, hogy exportálhassanak Nagy-Britanniába.

A másik erősen vitatott kérdés az állami támogatások ügye, az EU ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a brit állam nem adhat nagyobb mértékű támogatást, mint amekkorát az EU jóváhagy. A britek ugyanakkor azzal érvelnek, hogy éppen azért léptek ki január 31-én az EU-ból, hogy szuverén államként maguk dönthessenek ilyen kérdésekben.

Egedy Gergely hozzátette: vannak, akik úgy vélik, Boris Johnson eleve arra játszik, hogy ne legyen megállapodás. A szakértő szerint a brit miniszterelnök szívesen venne egy a „brit érdekek alapján történő megállapodást”, de ha ez nem jönne létre, – el tud képzelni egy megállapodás nélküli együttműködést is, ausztráliai mintára.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Nagy kihívás a karbonsemlegesség elérése

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá. „A cégvezetők tisztában vannak azzal, hogy iparáguk környezeti lábnyoma számottevő – de saját szerepüket kedvezőbbnek ítélik meg, mint az iparágukét” – mutatta be a K&H fenntarthatósági indexe mögött meghúzódó kutatás eredményeit Suba Levente, a pénzügyi csoport fenntarthatósági vezetője.