Brexit: újabb sikertelen tárgyalási forduló ért véget


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Míg a brit fél szerint sikerült némi haladást elérni, addig az Európai Bizottság főtárgyalója alig burkolt utalást tett a megállapodás elmaradásának lehetőségére.

Sikerült haladást elérni az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről szóló tárgyalások szerdán befejeződött fordulóján, de továbbra is mélyek a nézetkülönbségek egyes sarkalatos fontosságú kérdésekben – közölte David Frost, a brit tárgyalóküldöttség vezetője.

Frost a Twitteren szerda este közzétett bejegyzésében közölte, hogy véget értek az EU-val az elmúlt két hétben tartott „intenzív” tárgyalások. „Van előrelépés, de egyetértek Michel Barnier-val abban, hogy bizonyos központi jelentőségű ügyekben változatlanul erősen széttartanak a nézetek” – fogalmazott a brit főtárgyaló.

Frost hangsúlyozta: folytatódik a munka olyan megoldások felkutatására, amelyekkel maradéktalanul tiszteletben tartható az Egyesült Királyság szuverenitása. A brit főtárgyaló azonban nem tett említést arról, hogy a küldöttségek mikor ülnek ismét tárgyalóasztalhoz.

Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója ugyancsak szerda este a Twitteren közölte: az EU erőfeszítései ellenére nagyon súlyos nézetkülönbségek maradtak az egyenlő versenyfeltételek és a halászati szabályozás ügyében, márpedig ezek alapvető fontosságú feltételei bármilyen gazdasági viszonyrendszernek.

Az EU minden forgatókönyvre felkészült

Az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője sem tett említést a tárgyalások folytatásáról, alig burkoltan utalt azonban arra, hogy nem biztos a megállapodás elérése Londonnal. Barnier közölte, hogy az EU „minden forgatókönyvre felkészült”.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről.

A brit kormány mindenekelőtt szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU-val.

London is folyamatosan hangsúlyozza azonban, hogy nem biztos a megállapodás elérése, és ha ez végül lehetetlennek bizonyul, az Egyesült Királyság januártól „ausztráliai típusú” feltételrendszerben folytatja kereskedelmét az unióval.

Megjelenhetnek a vámok

A brit kormány által a lehetőségek között rendszeresen emlegetett ausztráliai típusú feltételrendszer valójában azt jelentené, hogy megállapodás híján az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kétoldalú kereskedelmi forgalomban.

A brit üzleti szektor folyamatosan ennek kockázataira hívja fel a brit kormány figyelmét.

Legutóbb a brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) adott ki figyelmeztető nyilatkozatot, hangsúlyozva, hogy a WTO-szabályrendszer alapján 10 százalékos vám terhelné az EU-val folytatott kétoldalú autókereskedelmet, és ez 4,5 milliárd fonttal (1820 milliárd forinttal) emelné a kereskedelmi költségeket.

Az SMMT számításai szerint a WTO-szabályozás az EU-ból importált, belső égésű motorral működő autók nagy-britanniai kiskereskedelmi árát átlagosan 1900 fonttal (770 ezer forinttal), az elektromos autókét 2800 fonttal (1,1 millió forinttal) növelné.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.