Budakeszi gimnazisták nyerték a Legyél te is pénzügyi junior klasszis! diákversenyt


budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium csapata nyerte az idén hetedik  alkalommal rendezett Legyél te is pénzügyi junior klasszis! diákversenyt – jelentették be a verseny döntőjét követő eredményhirdetésen szerdán Budapesten.

Második lett a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium csapata, harmadik helyen a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium négyfős csapata végzett.

Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államtitkára, az esemény fővédnöke kiemelte: a pénzügyi tudatosság javítása a kormány egyik legfontosabb küldetése, ugyanis az,  ha egyéni szinteken kialakul, akkor később, a nemzetgazdaság szintjén összeadódik, és erősebbé teszi a gazdaságot és az országot.

Hozzátette, hogy a mostanihoz hasonló élményalapú programok nagyon sokat segítenek ebben. Emellett kiemelte a pénzügyi tudatosságot fejlesztő Pénz7 rendezvénysorozatot, amelyre az idén több mint 1300 iskola 200 ezer diákja vett részt több mint 600 oktató közreműködésével.

Az OECD 39 tagországa közül Magyarország a negyedik helyen végzett a pénzügyi tudás területén a teljes lakosság körében, ami kimagasló eredmény – mutatott rá.

Tóth Tibor felhívta a figyelmet, hogy a megszerzett tudást fejleszteni kell, mert rengeteg pénzügyi kihívással nézünk szembe a jövőben, mint a pénzügyi rendszerek bonyolultsága, vagy a pénzügyi csalások.

Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke beszédében elmondta: a MÁK az állampapír-forgalmazásban piacvezető, több mint 60 százalékos részesedéssel, ami az állampapírok online vásárlása esetében 80 százalék. Pénzforgalmi szolgáltatóként több mint 200 féle tevékenységet végez a szervezet, amelyen tavaly több mint 62 ezer milliárd forint „ment át” – tette hozzá.

Közölte: a háztartások kezében lévő állampapír-állomány az adósságfinanszírozásban 2010-ben elenyésző volt, 14 évvel később pedig a teljes állomány 21 százalékára emelkedett.

A Legyél te is pénzügyi junior klasszis! gimnazisták számára meghirdetett versenyen több mint ezer diák és tanár vett részt idén. A harmadik, országos fordulóban a legjobb 20 csapat mérte össze tudását a Budapesti Gazdasági Egyetemen, kedden. A Legyél te is pénzügyi junior klasszis! című pénzügyi vetélkedőt idén is Privátbankár.hu Kft. hirdette meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Veszélyben a kulcsfontosságú nyersanyagok

A nulla nettó kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70%-át veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.