Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
A kiemelkedő utasforgalmú nyári hónapok után a szeptember is forgalmas volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 1 millió 366 ezer utas fordult meg a légikikötőben, 15,2 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban – tájékoztatta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.
A közleményben ismertették: idén eddig az augusztus volt a legforgalmasabb hónap, csaknem 1 millió 460 ezer induló és érkező utast regisztrált a repülőtér, 12,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nyári hónapok összesített utasforgalma így 2023-ban 4 millió 270 ezer 513 volt.
Január és szeptember között 10 millió 981 ezer 806 utas fordult meg a főváros repülőterén, ez 21,2 százalékos emelkedés 2022 első kilenc hónapjához képest, és már csak 9,4 százalékkal marad el a 2019-es rekordévben mért adattól.
Szeptemberben a repülőtéren kezelt árumennyiség elérte a 16 924 tonnát, ez 11,6 százalékkal túllépte a 2022 szeptemberében mért adatot, és egyben a legerősebb szezonkezdést generálta a budapesti légi áruszállítás történetében – közölte a Budapest Airport. A társaság kiemelte, hogy a BUD Cargo City megnyitása előtti szeptemberben regisztrált árumennyiséghez képest ez 56 százalékos emelkedés. A cargo járatok száma ugyanakkor 1,8 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ami a nagyobb kihasználtsággal közlekedő cargo gépeknek köszönhető, valamint annak, hogy az áru egy részét az utasjáratok alsó fedélzetén szállítják.
Augusztus óta üzemel a 2. terminál és az ibis Styles Budapest Airport Hotel között található új parkoló, amely az autók számára további 586, a busz terminál pedig a turistabuszok számára 8 férőhellyel bővíti a kapacitásokat. Az új parkolóban ügyfélszolgálati iroda is helyet kapott, a repülőtér épületéig pedig fedett járda vezet fel, amelyen keresztül a 2A és a 2B terminál is könnyen megközelíthető. A beruházás összértéke 2,4 milliárd forint (6 millió euró) volt – jelezte a Budapest Airport.
A közleményben ismertették azt is, hogy újabb hotel építése kezdődött el a WING és a Budapest Airport közös fejlesztésében a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér közvetlen közelében. A 2. terminál bejáratától sétatávolságra található, 2018-ban megnyílt ibis Styles Budapest Airport Hotel mellett épül fel a 8000 négyzetméter alapterületű, 167 szobával rendelkező új TRIBE szálloda.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!