Cégvezetők a tükörben: Hét kategóriában díjazták az cégek első embereit


Hét ketegóriában ismerték el a cégvezetőket a hétvégén megrendezett Leader Of The Year Üzleti Díjátadón,. A rangos esemény mottója ezúttal a „Man in the mirror” volt, hiszen a Leader of The Year résztvevői a megmérettetésük során szimbolikusan a tükörbe néznek és egyfajta önreflexiós folyamaton mennek keresztül, ahol szembesültek saját teljesítményükkel, kompetenciáikkal és felfedhették emberi értékeiket is.

Leader of The Year – A díj, amiért óriásit kell küzdeni 

Egy cégvezető élete és munkája a legtöbb esetben nem a rivaldafényben zajlik. Cégvezetőnek lenni magányos műfaj, utat mutatni, példával elől járni felelősség és kihívás egyben. Magányos, mert míg vezetőként rendszeresen dicséretben és elismerésben részesít másokat, addig Ő ritkán kap elismerő szavakat. Felelősséggel teli, mert a meghozott döntések nem csak a saját, de mások életére is hatással vannak.A kihívások pedig mindennapi szereplői egy cégvezető életének és munkájánakMégis vannak olyan pillanatok, amiért megéri dolgozni, döntéseket hozni és amiért nap mint nap érdemes szembenézni a kihívásokkal.Ilyen alkalom volt a hétvégén megrendezett IX. Bizalom Gála, amelynek a patinás Corinthia Hotel adott otthont, és a cégvezetőké volt a főszerep, hiszen a legkiemelkedőbb magyar vezetők elismerésben részesültek és vettek át díjat.A szálloda bálterme délután öt órára zsúfolásig megtelt, és mint az esemény megálmodója, Gangel Péter elmondta, az eseményre hetekkel korábban elfogytak a jegyek. Öröm volt látni, hogy az üzleti életben rangosnak számító díjátadón a vendégek komolyan vették az öltözködésre vonatkozó elvárásokat, és a helyszínhez, valamint a rendezvényhez méltó Black tie viseletben jelentek meg.Mint minden évben, úgy idén is egy adott koncepcióra épült a rendezvény. A központi téma a „man in the mirror” volt. A lenyűgöző showelemekkel tarkított díjátadót Köböl Anita nyitotta meg. Az ünnepélyes nyitóbeszédében Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapítója és tulajdonosa hangsúlyozta, hogy a tükör több jelentéssel bír. A Leader of The Year résztvevői a megmérettetésük során szimbolikusan a tükörbe néznek, egyfajta önreflexiós folyamaton mennek keresztül, ahol szembesültek saját teljesítményükkel, kompetenciáikkal és felfedhették emberi értékeiket is. Michael Jackson Man in the mirror című dalát idézte, melynek fő üzenete, „hogyha a világot egy kicsit jobb hellyé akarjuk tenni, akkor az első ember, akivel a változást kezdeni kell, az az, akit a tükörben látsz: Te magad!”Az est fénypontja a káprázatos finálé volt, amikor a meghívott művészek előadását egy közel harminc főből álló gyermekkórus kísérte. Egészen biztos, hogy az a 650 vendég, aki részese volt ennek az élménynek még sokáig emlékezni fog rá. A díjátadó ceremónián a gazdasági élet kiemelkedő szereplői mellett a hazai sztárvilág képviselői is felbukkantak.A cégvezetők összesen 7 kategóriában vettek át díjakat, és 7 olyan értékelési dimenzió mentén mérettettek meg, amelyek jól reprezentálják egy cégvezető képességeit.A díjazottak névsora:Az év fiatal cégvezetője: Hajnal Ádám, Alias Innovations Kft.Az év női cégvezetője: Kiss Krisztina, Ködmön Könyvelőiroda Kft.Digitalizációs különdíj: Dr. Tóka József, Dentalklinik Dr.Tóka Kft.Mikrovállalati kategória: Papp Gábor, Stratos Magasépítő Zrt.Kisvállalati kategória: Glósz Andrea, Glósz és Társa Kft.Középvállalati kategória: Dr.Tóka József, Dentalklinik Dr. Tóka Kft.Nagyvállalati kategória: Markovich Béla, Mapei Kft.Leader of The Year, az abszolút díj nyertese: Kalocsai Zsolt, RSM Hungary Zrt.Markovich Béla, aki nagyvállalati kategória díját vihette haza, kiemelte, hogy egyetlen stratégiájuk van: „segíteni az embereknek a jövő épületeit felhúzni. Amit megálmodtak, az felépüljön. Valamint azt is mindig szem előtt tartják, hogy a problémákra hathatós megoldást nyújtsanak. Minden cégnek ebből kell élnie”.Kiss Krisztina, „Az év női cégvezetője” kategóriájának győztese a díj átvétele után elmondta hogy „ha fejben el tudjuk dönteni, hogy sikeresek akarunk lenni, és találunk egy jó célt, amiért lehet dolgozni, akkor onnantól kezdve minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy megvalósítsuk. Ha elkezdjük, akkor megjönnek a válaszok, és a segítők is, hogy elérjük azt, amit kitűztünk magunk elé”.Kalocsai Zsolt, az abszolút díj győztese katarzisélményt élt át, mikor megtudta, hogy a 2023-as év üzleti példaképének választották. „De ez nem egy cégvezető díja, hanem a csapatáé. A közös munka elismerése. A Leader Of The Year-díj tahát további felelősséggel jár, hiszen többen követik majd a tevékenységünket, épp ezért példát kell mutatnunk, és egyben be kell bizonyítanunk, hogy méltók vagyunk és leszünk erre az elismerésre” – tekintett a jövőbe az ügyvezető. Kalocsai Zsolt cége, az RSM Hungary Zrt. adó, számviteli és jogi tanácsadással foglalkozik és 118 alkalmazottnak ad munkát.Dr.Tóka József fogorvos, a Dentalklinik Dr. Tóka Kft. ügyvezetője a középvállalati kategória mellett a digitalizációs különdíjat is kiérdemelte. Az átadó után kijelentette, hogy ez a dupla elismerés olyan számára, mint egy életműdíj. Arról is beszélt, hogy sok év munkája van abban, hogy a cége eredményesen működik és folyamatosan fejlődik.A két legifjabb díjazott a 29 éves Hajnal Ádám, „Az év fiatal cégvezetője” kategória győztese, valamint a 31 éves Papp Gábor, a mikrovállalati kategória nyertese, abban egyetértettek, hogy hisznek a generációváltásban, és úgy látják, hogy azoknak a vállalkozóknak, akik a rendszerváltás idején kezdtek el építkezni, lassan időszerű lesz átadni a tudásukat és a tapasztalataikat. A sikerük titka pedig ilyen fiatalon a céltudatosság, a grandiózus célok kitűzése, valamint az, hogy „rengeteg energiát beletettek” a vállalkozásaikba.Dr. Zolnay Judit, Executive Business Coach, aki amellett, hogy a zsűri elnöke volt, a stratégiai irányokért is felelt, megjegyezte, hogy a világ összes gazdaságában a jó gyakorlatok mentén fejlődnek a vállalkozások és a vállalati szereplő. „Nem kódexekből tanuljuk a vezetést, ami maga egy alkalmazott művészet. A vezető felelősséget vállal a másik ember fejlődéséért. A cél, hogy azok, akik rá vannak bízva, fél év vagy év múlva többek legyenek, mint akik voltak. A vezető az általa kitűzött célhoz úgy jut el, hogy minden egyes munkatársa napról napra jobb lesz. Mikor feladat van, egynek kell lennie a többiekkel, de amikor dönteni kell, akkor elől kell mennie, és a kellemetlen helyzeteket is fel kell vállalni” – mondta el.Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, aki a zsűriben a vállalati szellem témájáért felelt, a díjátadót követően elmondta, hogy a magyar piacon azoknak a cégeknek a száma, amelyek eljutottak egy bizonyos érettségi szintre, – méretben, komplexitásban, nemzetközi versenyképességben – és tőzsdeképesekké váltak, egyre csak gyarapszik. Míg 2016-ben 300 ilyen céget tartottak nyilván a tőzsdei statisztikák a középvállalati körökben, addig ma már több mint 500 ilyen vállalkozást jegyeznek. A vezérigazgató megjegyezte, hogy „a Bizalmi Körben jelen lévő vezetők azt nyilatkozták, ők a cégeiket építik, míg a tőzsde a magyar értékpiacot, hogy legyen miből finanszírozni a vállalkozások növekedési terveit. Ez a kettő pedig egyre inkább egymásra talál. Ha ezt nézem, bizakodó vagyok a jövőt illetően” – jelentette ki Végh Richárd. Az eseményről és a díjazottakról bővebben az alábbi linken olvashatnak:https://bizalmikor.hu/leader-of-the-year/Az ünnepélyes díjátadó gálat a Youtube-csatornán is visszanézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=kAyHjP-fAfo

Forrás: Bizalmi Kör sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Veszélyben a kulcsfontosságú nyersanyagok

A nulla nettó kibocsátású energiára való átálláshoz nélkülözhetetlen kritikus ásványok több mint 70%-át veszélyezteti az éghajlatváltozás – áll a PwC kilenc fontos nyersanyagot vizsgáló, éghajlati kockázatokról szóló jelentésében.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.