Csak elektronikusan kérhető bérgarancia-támogatás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bérgarancia támogatás iránti kérelem az idei évtől csak elektronikusan nyújtható be – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tájékoztatójából. Fontos idei változás még, hogy pozitív döntés esetén a támogatást a munkaügyi központ közvetlenül a munkavállalónak fizeti ki.
A közlemény emlékeztet: a bérgarancia támogatás a Bérgarancia Alapról szóló törvény alapján megállapítható visszatérítendő kamatmentes támogatás, amelyet a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet veheti igénybe. A lehetőség 2013-tól a munkaerő-kölcsönzés és iskolaszövetkezet és a munkaerő-kölcsönzők számára is adott. A bérgarancia támogatással a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnek a munkavállalóval szemben fennálló kiegyenlíthetetlen bértartozásra előlegezhető meg.
A támogatás mértékének meghatározásakor a fennálló – esedékes és forrás hiányában kiegyenlíthetetlen – munkabértartozás vehető figyelembe, amelynek összege jogosultanként – fő szabályként – nem haladhatja meg a tárgyévet megelőző második év – Központi Statisztikai Hivatal által közzétett – nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének ötszörösét. A vonatkozó törvényben legfeljebb további kettő havi bruttó átlagkeresetnek megfelelő támogatás nyújtásának lehetősége is szerepel.
A támogatás iránti kérelmet a törvényben meghatározott formanyomtatvány teljes körű elektronikus kitöltésével és kinyomtatásával, valamint a kötelező mellékletek csatolásával a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet székhelye szerint illetékes Budapest Főváros/megyei kormányhivatal munkaügyi központjához kell benyújtani. Az Adatlapot csak elektronikus formában, a kérelmet papír alapon is, a kérelem mellékleteit pedig papír alapon kell benyújtani. Az eljárás illetékmentes. A kérelem benyújtására a felszámoló vagy meghatalmazottja jogosult, utóbbi esetben meghatalmazás csatolása szükséges.
Milyen feltételekkel vehető igénybe a támogatás?
A munkaügyi központ a támogatás megállapításáról rendelkezik, ha
- a kérelmező gazdálkodó szervezet felszámolás alatt áll, és
- esedékes vagy a társaság megszűnésével esedékessé váló bértartozását bevételek hiányában nem tudja kielégíteni.
A támogatás mérlegelési jogkörben történő megállapításának feltételei:
- ha a felszámolási eljárás kezdetétől egy év eltelt,
- azon jogosultak esetében, akikre vonatkozóan az addig igénybe vett összeg kimerítette a Btv.-ben meghatározott ötszörös mértéket.
Döntése meghozatalakor a munkaügyi központ igazgatója mérlegeli, hogy
- a kérelemben meghatározott jogosultakkal szemben fennálló munkabértartozás tartalmaz-e állásidőre járó díjazást, illetve
- a támogatás megállapítása a kérelem benyújtását követő hat hónap alatt várhatóan elősegíti-e a felszámolási eljárás lezárását, illetve a felszámolás alatt álló szervezet eszközeinek értékesítését, munkaerő-állománya új munkáltatónál történő továbbfoglalkoztatását (reorganizációt).
A kölcsönbeadó és az iskolaszövetkezet kérelmére a támogatást meg kell állapítani, ha a kölcsönvevő/szolgáltatást igénybevevő:
- felszámolás alatt áll, és
- az esedékes kölcsönzési díjat és szolgáltatási díjat bevételének hiányában nem tudja kielégíteni,
- és a felszámoló a munkáltató nevében a tartozást elismerte.
A kölcsönbeadó és az iskolaszövetkezet az elmaradt szolgáltatási díjról és az érintett munkavállalókról külön nyilvántartást vezet, és a támogatás felhasználásáról köteles az állami foglalkoztatási szerv felé a támogatás kifizetését követő 15 napon belül beszámolót készíteni.
A támogatás iránti kérelem elbírálására vonatkozó eljárásra a közigazgatási eljárás általános szabályait kell alkalmazni.
Fontos változás szintén az idei évtől, hogy helytadó döntés esetén a támogatást a munkaügyi központ közvetlenül a munkavállaló részére fizeti ki, valamint gondoskodik a felszámoló által az adatlapon közölt összegek közül a közterheknek az adóhatóság, a munkabért terhelő levonásoknak a jogosultak részére történő átutalásáról.
További részleteket itt talál.