A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogram keretében a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MFB Pontokat üzemeltető Közvetítő Hálózaton keresztül összesen több mint 11 ezer ügyletet hagyott jóvá.
A végső kedvezményezetteknek történő folyósítás 9,5 ezer kérelem esetében, közel 84 milliárd forint értékben meg is történt már – közölte a pénzintézet. Az átlagos kölcsönösszeg 8,8 millió forint volt. A folyósított hitelt döntő többségben, 93 százalékban készletbeszerzésre, munkabérre és béren kívüli működési költségek finanszírozására vették igénybe.
A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön célja a koronavírus-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint egyesületek és nonprofit társaságok talpon maradásának biztosítása volt. A program tavaly március 8-tól indult, a hiteligényeket november 30-ig lehetett benyújtani a Takarékbank, a Budapest Bank, az OTP Bank, az MKB Bank és a Gránit Bank MFB pontjain.
A 10 éves futamidejű, legfeljebb 10 millió forintos kamatmentes hitelt saját forrás nélkül lehetett igényelni. A kölcsönhöz nem kapcsolódnak banki költségek (kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, előtörlesztési díj, szerződésmódosítási díj); a törlesztést az első három évben nem szükséges megkezdeni.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!