Csaknem 3700 diák vett részt a BankCode országos pénzügyi versenyen


Idén minden eddiginél több, 1218 csapat majdnem 3700 középiskolás diákja vett részt az MNB Pénzmúzeuma és a Pénziránytű Alapítvány hatodik alkalommal meghirdetett országos pénzügyi versenyén, a BankCode-on – közölte a Pénziránytű Alapítvány szerdán.

A tájékoztatás szerint a középiskolai csapatok négy fordulón keresztül mutathatták meg jártasságukat a pénzügyi döntések világában. A végső fordulóra a korábbi fordulókban legeredményesebb gimnáziumi és szakképzési ágon versenyző csapatok kaptak meghívást.

A Pénzmúzeumban kedden megrendezett döntőn az első díjat a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium csapata nyerte el. A második helyet a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum csapata szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium csapata állhatott fel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Bővült a forgalma és javult az eredménye a Vajda-Papírnak 2023-ban

ekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír 2023-ban, így a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő eredménnyel, forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta a tavalyi évet. Vajda Attila, a cégcsoport alapító-ügyvezetője a szerint a kedvező eredmények mögött az energia árak mérséklődése, a termelékenységük javulása, valamint a cég energiaszükségletét csökkentő beruházások, az innovációk és az ennek köszönhetően a növekvő hatékonyság áll. Vajda Attila 2024-ben is forgalomnövekedésre és a jövedelmezőség további javulására számít, de a cégcsoportnak újabb kihívásokkal kell szembenéznie, ugyanis a 2023. második felétől a cellulóz árak lassú növekedésnek indultak, ami 2024 első negyedévében is folytatódott. 2024 első negyedéves eredményei hasonlóan alakultak, mint 2023 negyedik negyedévében, folytatva a pozitív trendet. A vállalatvezető beszámolt arról is, hogy a korábban lelassított beruházások felpöröghetnek, 2024-ben a cég külpiaci pozícióinak erősítését és újabb kapacitásnövelő beruházást terveznek, tovább javítva a cégcsoport közép- és hosszútávú kilátásait.

2024. május 8.

Márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés

2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.