Csökkent az AutoWallis árbevétele és nyeresége


Az AutoWallis csoport 89,1 milliárd forint árbevételt ért el az első negyedévben, 11 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Adózás utáni eredménye 1,48 milliárd forint lett, 70 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévhez képest – közölte a vállalat pénteken.

A közlemény szerint a visszaesést a nagykereskedelmi üzletág árbevételének 25 százalékos visszaesése okozta. Ennek oka főként technikai jellegű, amit az átmenetileg kiugróan magas tavalyi értékesítések bázishatása, valamint az idei első negyedévben a Szuezi-csatorna, illetve a vörös-tengeri helyzet miatt csaknem egy hónappal megnőtt tengeri szállítási határidők együttesen magyaráznak, így hatásuk átmenetinek tekinthető – jelezték.

Kiemelték ugyanakkor, hogy a csoport kiskereskedelmi üzletágának árbevétele a magyar piaci átlag felett, 9 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest. A társaság hozzátette, hogy 2024 elejétől a mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat új üzletágba rendezték, míg korábban a vonatkozó adatokat a kiskereskedelmi üzletág részeként mutatták ki.

A csoport kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 16 százalékkal 4,75 milliárd forintra csökkent 2024 első negyedévében, főként az árbevételt érintő egyszeri bázishatások miatt.

A közleményben idézik Ormosy Gábort, az AutoWallis vezérigazgatóját, aki kifejtette, hogy az első negyedéves árbevétel a várakozásaiknak megfelelő, a csoport által elért gépjárműértékesítési eredmények növekvő trendbe illeszkednek. Felidézte, hogy a csoport frissített, májusban publikált stratégiájában 750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra, ezzel mindkét mutató megduplázhatja 2023-as összegét.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A részvény 151 forinton zárt csütörtökön; az elmúlt egy évben legalacsonyabb árfolyama 88,6 forint, a legmagasabb 168 forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.