Csökkent idén az szja-kulcs


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt hét évben trendszerűen csökkentek a személyi jövedelemadó kulcsai globálisan, ám ez a válság hatására véget érni látszik.

A Személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulékok vizsgálata 2009 című KPMG-tanulmány szerint a legmagasabb átlagos szja-kulcs világszerte 0,3 százalékkal csökkent, ami azt jelenti, hogy az a tavalyi 29,2 százalékkal szemben az idén 28,9 százalék.

Ez a trend fordulhat meg jövőre. A jelen gazdasági környezetben ugyanis egyre több állam a legmagasabb jövedelműektől vár segítséget a költségvetési bevételek növeléséhez – mondta Rosheen Garnon, a KPMG International Executive Services nemzetközi vezetője. Különösen Írországra és Nagy-Britanniára jellemző ez a szándék, de a régió államai is fontolóra veszik az egykulcsos adó megszüntetését.

A világon a legmagasabb jövedelemadót az Európai Unió állampolgárai fizetik, az átlagos adókulcsok a 2003-ban tapasztalt 41,1 százalékról az idén 36 százalékra csökkentek. A mérséklődés leginkább a kelet-európai államokban bevezetett egykulcsos rendszereknek köszönhető. Az adatokat érdemes azonban a társadalombiztosítási járulékokkal együtt szemlélni, hiszen az adó mellett a tb-járulék a bérre rakódó legjelentősebb teher. Ezen a listán Dánia áll az élen a maga 62,3 százalékos maximális terhelésével, az ázsiai és a csendes-óceáni térségben Japán a listavezető ötven százalékkal, Latin-Amerikában pedig Chile áll az első helyen 40 százalékos adókulccsal.

Eltérő jövedelemkategóriákban persze kissé finomabb az eloszlás, bár a trend nem változik. Százezer dolláros bruttó jövedelem esetén a járulék és adóteher térségünkben a legmagasabb: Szlovéniában 54,9 százalék, Horvátországban 53,6 százalék, Magyarországon pedig 48,1 százalék. Ugyanez a terhelés 300 ezer dolláros jövedelem mellett kissé más, Szlovéniában 60,4 százalék, Dániában 57,1 százalék, Horvátországban pedig 54,5 százalék.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.