Csökkentek a termelői árak az euróövezetben májusban


Az euróövezetben csökkentek a termelői árak májusban éves és havi összehasonlításban is – jelentette szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az euróövezet termelői árai májusban 1,9 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest az elemzők által várt 1,8 százalék helyett. Ez volt zsinórban az ötödik hónap, amikor az euróövezetben esést mutattak a termelői árak. Áprilisban 3,2 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző havihoz viszonyítva.

A termelői árak csökkenése elsősorban arra vezethető vissza, hogy az energiaárak 5,0 százalékkal estek májusban az áprilisi 10,2 százalékos havi csökkenés után.

Energia nélkül a termelői árak 0,4 százalékkal csökkentek májusban az előző havi 0,2 százalékos esést követően. Az Európai Unióban a termelői árak májusban 1,8 százalékkal csökkentek az áprilisihoz viszonyítva, amikor 3,1 százalékos volt a havi visszaesés.

Egy év alatt, tavaly május óta 1,5 százalékkal csökkentek a termelői árak az euróövezetben az elemzők által várt 1,3 százalék helyett az előző havi 0,9 százalékos emelkedést követően. 2020 decembere óta az idei május volt az első hónap, amikor éves összehasonlításban csökkentek a termelői árak az euróövezetben, döntően az energiaárak 13,3 százalékos esésének köszönhetően. Az Európai Unióban a termelői árak 0,5 százalékkal csökkentek éves összevetésben az év ötödik hónapjában az előző hónapban regisztrált 2,1 százalékos emelkedés után.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mit mutat a 0,8%-os első negyedéves GDP növekedés a cégtrendben

Az idei év első negyedévében továbbra is tapasztalhatók a gazdaság gyengélkedésére utaló jelek a cégtrendben. A cégvilágot elsődlegesen jelenleg a cégalapítási kedv visszaesése jellemzi, kivéve a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektort. Emellett megfigyelhető a cégbírósági eljárások számának mérséklődése. Az építőipar ugyanakkor továbbra is magas aktivitási szinten működik.

2024. május 8.

Bővült a forgalma és javult az eredménye a Vajda-Papírnak 2023-ban

ekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír 2023-ban, így a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő eredménnyel, forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta a tavalyi évet. Vajda Attila, a cégcsoport alapító-ügyvezetője a szerint a kedvező eredmények mögött az energia árak mérséklődése, a termelékenységük javulása, valamint a cég energiaszükségletét csökkentő beruházások, az innovációk és az ennek köszönhetően a növekvő hatékonyság áll. Vajda Attila 2024-ben is forgalomnövekedésre és a jövedelmezőség további javulására számít, de a cégcsoportnak újabb kihívásokkal kell szembenéznie, ugyanis a 2023. második felétől a cellulóz árak lassú növekedésnek indultak, ami 2024 első negyedévében is folytatódott. 2024 első negyedéves eredményei hasonlóan alakultak, mint 2023 negyedik negyedévében, folytatva a pozitív trendet. A vállalatvezető beszámolt arról is, hogy a korábban lelassított beruházások felpöröghetnek, 2024-ben a cég külpiaci pozícióinak erősítését és újabb kapacitásnövelő beruházást terveznek, tovább javítva a cégcsoport közép- és hosszútávú kilátásait.

2024. május 8.

Márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés

2024 márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).