Drágább az élet
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az árak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az elemzők 3,8 százalékos márciusi inflációra számítottak. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett.
A járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal lett magasabb, mint februárban volt és 17,7 százalékkal emelkedett tavaly március óta.
A dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak egy év alatt és 2,1 százalékkal márciusban. A szeszesitalok ára átlagosan 2,5 százalékkal emelkedett, így a szeszes italok és dohányáruk együttesen 10,3 százalékos növekedést mutattak.
Az élelmiszerek ára 2,7 százalékkal, ezen belül az étolajé 21,3, a liszté 8,2, a cukoré 7,6, a rizsé 6,8, a munkahelyi étkezésé 6,6, a tojásé 6,4 százalékkal emelkedett. A friss gyümölcsök ára 12,3 százalékkal volt magasabb, mint egy éve a zöldségek ára viszont csekély mértékben, 0,6 százalékkal csökkent. A sertéshús ára 7,8, a sajté 1,9 százalékkal csökkent.
A tartós fogyasztási cikkekért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. Ezen belül az új személygépkocsik 11,4 százalékkal kerültek többe, a szobabútorok 5,4 százalékkal.
A szolgáltatások drágulása a februári 3,1 százalékosról 3,7 százalékosra gyorsult, amiben egyaránt szerepel a külföldi üdülések költségeinek 11,1 százalékos emelkedése és az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás tarifáinak együttesen 21,0 százalékos csökkenése nyilván az ingyenes parkolás miatt. A postai szolgáltatások tarifái 7,0 százalékkal magasabbak a tavaly márciusinál, a telefon és internet viszont 2,2 százalékkal olcsóbb lett.
(MTI)