Drasztikusan drágulnak a higiéniai papírtermékek, hiány nem várható


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest – közölte a Vajda-Papír Kft., hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani.

A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest – közölte a Vajda-Papír Kft. az MTI-vel, hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani.

A változást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra – jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik.

A cég alapító-ügyvezetője, Vajda Attila az MTI kérdésére elmondta, azzal számolnak, hogy a cég belföldi és export volumenei csak enyhén nőnek idén. Elmondta: Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna. Magyarország ellátása higiéniai papírtermékekből a kedvezőtlen körülmények ellenére biztosított, „nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből” – jelentette ki.

papíripar

Emlékeztetett arra, hogy az idén nyáron a második gyáregységgel bővült a Vajda-Papír dunaföldvári papírgyára.  Magyarország újabb területen vált képessé az önellátásra, mert már a higiéniai papírtermékek gyártásához szükséges alappapír-ellátás is biztosított a cégnél – tájékoztatott Vajda Attila. Kifejtette, hogy a kapacitásbővítéssel teljessé vált a cég alapanyag-ellátása. A friss cellulóz, amelyből a higiéniai alappapír készül, nem helyettesíthető más alapanyaggal, azonban a cellulóz ára jelentősen emelkedett. Az újrahasznosított papír, mint alapanyag elérhetősége korlátozott. A gyárbővítés során elkészült cellulóztároló kapacitás 3 havi puffer készlet tárolására alkalmas, alappapírból pedig 2 havi készlet tárolására van lehetőségük. A cégcsoport jelentős megtakarítást ér el azzal, hogy 2018 óta dunaföldvári üzemében termeli meg a gyártáshoz szükséges higiéniai alappapír jelentős részét – ismertette.

A Vajda-Papír 22 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják, a csoport teljes higiéniai papírtermék-előállításának 60 százaléka exportra megy. A cégcsoport 2013-ban Norvégiában is piacra lépett, az ottani gyárukban több mint 130 munkavállalót foglalkoztatnak. A Vajda-Papír Csoport árbevétele 2021-ben 57 milliárd forintra nőtt az előző évi 52 milliárd forintról, túlnyomórészt a magyarországi  termelés növekedésének eredményeként. A norvégiai leányvállalat 16,7 milliárddal forinttal járult hozzá a vállalatcsoport teljesítményéhez. A csoport EBITDA-ja 2,7 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 1,5 milliárd forint lett tavaly.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.