Duna House: jelentős a túlkínálat lakásbérleti piacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élénkül az lakásbérleti piac, mivel pár nap múlva kiderül, hogy a végzett középiskolások melyik felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat: a Duna House adatai szerint az árak nem változtak az elmúlt hónapokban, inkább stagnálnak, miközben átlagosan 20-30 százalékkal nagyobb az albérlet-kínálat az országban, mint a kereslet.

A társaság szerint a lakásbérleti piacon kisebb áremelkedést mindössze a jobb minőségi lakásoknál lehet érzékelni, de az emelést, a tapasztalatok szerint, inkább csak a már meglévő bérlőkkel lehet elfogadtatni, az újakkal már kevésbé.

Budapesten 150-165 ezer forint az átlagár

Az adatok alapján a potenciális bérlők, a túlkínálat miatt, nagyon gyorsan találnak maguknak megfelelő lakást, akár egy-két nap alatt is.

A legtöbbet Budapesten kell fizetni az albérletért, átlagosan havi 150-165 ezer forintot. Ugyanakkor az egyetemistáknak megfelelő kisebb lakások már havi 120 ezer forintért is kivehetők, a külvárosi részeken pedig pár ezer forinttal még olcsóbb is lehet a bérlet.

A társaság adatai szerint a nagyvárosokban átlagosan 100-135 ezer forint közöttiek az árak: Győrben 120 ezer forint, Debrecenben 115 ezer forint, Szegeden 110 ezer forint a havi albérleti költség, míg például Kaposváron már csak havi 75 ezer forinttal kell számolnia egy egyetemistának.

60 napos felmondást érdemes kikötni

Benedikt Károly, a Duna House pr- és elemzési vezetője elmondta, nemcsak az anyagiakra, hanem egyéb fontos szempontokra is érdemes odafigyelni a bérlőknek, illetve a lakáskiadóknak.

Hozzátette, a kiválasztott lakás bérleti díja csak egy tétel a sok közül, informálódni kell a többi kiadásról is, például a kaucióról, a közüzemi díjakról és a közös költségről. Fontos az is, hogy a felek írásos szerződést kössenek, állapodjanak meg egyebek mellett a garanciális hibák javításáról, illetve vegyenek fel jegyzéket a lakásban található bútorokról, berendezésekről, és rögzítsék az óraállásokat, valamint a felmondás módját. Ez utóbbit érdemes legalább 60 napban meghatározni – különösen határozott idejű bérleti szerződés esetén -, mivel a bérlő így nem kerül egyik napról a másikra az utcára.

A legbiztosabb, ha a szerződést közjegyző előtt kötik, hiszen így közokiratnak minősül a megállapodás, és a benne foglaltakat mindkét fél könnyebben tudja érvényesíteni – mondta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.