Duna House: változó hangulat uralta idén az ingatlanpiacot


A tavalyihoz képest két százalékponttal, tíz százalékra emelkedett az egymillió forint feletti négyzetméteráron elkelt ingatlanok aránya országosan – közölte a Duna House.

Változó hangulat uralta idén az ingatlanpiacot, tavaly országos átlagban az előző évinél négy százalékkal többet, 40,1 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vevők – olvasható a cég közleményében.

A közleményben azt írták: a fővárosi átlag az országossal megegyező mértékben emelkedett, a lakások átlagos vételára 55 millió forintról 57 millió forintra nőtt.

Az értékesített ingatlanok között a hárommillió forintos négyzetméterenkénti árat meghaladó új építésűek mellett egyre több a kétmillió forint feletti négyzetméteráron tulajdonosra talált használt budapesti lakás is – idézték Benedikt Károlyt, a cég PR és elemzési vezetőjét.

A Duna House eladók körében végzett felmérése szerint a tulajdonosok ötöde örökségétől vált meg, nagyjából ugyanennyien korábban befektetésként vásárolt ingatlanukat adták el, 16 százalékuk nagyobb lakásba költözött, míg 12 százalékuk kisebb alapterületű otthont választott. Vevőik 18,9 százalékának motivációja első lakás vásárlása volt, 18,7 százalékuk nagyobb otthonba akart költözni, míg befektetési céllal 14,3 százalékuk vett ingatlant.

Arról is tájékoztattak: a Duna House tranzakciós adatai alapján a legdrágábban egy nyugati országhatárhoz közel fekvő vármegyeszékhely kertvárosában található mediterrán luxusvilla kelt el, amelyért közel 660 millió forintot fizetett az új tulajdonosa.

Százmillió forintot, vagy afölött a tavalyival megegyező arányban, az értékesített ingatlanok négy százalékáért fizettek, 20 millió forintért vagy az alatt pedig az összes eladott ingatlan csaknem negyedét tudják megszerezni a vevők – jelezték.

A tavalyihoz képest két százalékponttal, tíz százalékra emelkedett az egymillió forint feletti négyzetméteráron elkelt ingatlanok aránya országosan, míg a fővárosban ezek tavalyi 24 százalékos aránya 30 százalékra ugrott idén.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.