Duplájára emelkedik a babakötvények utáni állami támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a Gazdasági Kabineten döntöttek arról, hogy a duplájára emelik a babakötvények után járó állami támogatás összegét.

A babakötvényben havonta bármekkora összeg félretehető, kamata az előző évi infláció plusz 3 százalék. Az állam ehhez nyújt még további maximum 6 ezer forint külön támogatást is minden évben.

Ez az összeg növekszik a csütörtöki döntéssel 12 ezer forintra, amely a jövő évtől a meglévő és az új ügyfelekre is vonatkozik – közölte a tárcavezető.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.

2024. június 14.

Májusban minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal – erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi elnöke tájékoztatott pénteken.