Egy szűk esztendőt jósol Sólyom


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Takarékosabb életvitelre biztatja az embereket az államfő.

Válságos év előtt állunk, s ilyenkor nem lehet hagyományos újévi köszöntőt mondani – bocsátotta előre újévi beszédében Sólyom László köztársasági elnök az MTI tudósítása szerint. Most mindenkinek a saját életében is valamilyen választ kell adnia a válságra. Elsősorban saját erőforrásaink takarékosabb beosztására, az emberségünk megőrzéséért vállalt felelősségre és a szolidaritástól elválaszthatatlan önállóságra van szükség.

Sólyom László szerint indokolt feltenni a kérdést, hogy felrázta-e az egész társadalmat, hogy néhány év alatt mintaországból sereghajtókká lettünk. Utalt arra, hogy a világméretű pénzügyi válság és a gazdasági visszaesés azért sújtja különösen Magyarországot, mert a válság súlyosan legyengült állapotban találta az országot.

A kiút világos meghatározása és az alapvető változások sürgős bevezetése a kormány felelőssége – jelentette ki, de ehhez rögtön hozzátette: most nem a politikusokhoz, hanem mindenkihez, a jóakaratú emberekhez szeretne szólni.

Kár lenne, ha csak azzal törődnénk, ami közvetlenül minket érint – mondta, jelezve: mindnyájunkat érintő, fontos kérdés, hogy 75.000 vagy 200.000 ember kerül-e utcára, hogy mi lesz a családjukkal. Senkinek sem mindegy, -1 vagy -3 százalék lesz-e a gazdasági növekedés, vagyis magyarán a zsugorodás.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2024. július 18.

Eljárást indított a GVH az ALDI Magyarországgal szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt, a vállalkozás nem kellő gondossággal kialakított kommunikációjára hivatkozva – közölte a hatóság. Az ALDI jelezte, együttműködik a GVH-val, de leszögezte azt is, az üzletekben és az egyéb felületeken megjelenő állításai valósak, érthetőek, követhetőek, és a termékek jellege, illetve a csomagolás alapján is egyértelműek.

2024. július 18.

NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja

Tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége, ezt mutatja, hogy 2024 első félévében több mint 230 milliárd forintra nőtt a feltöltések összértéke, amely így 12 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).