Egyszerűsödnek a közbeszerzés szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közbeszerzési eljárások gyorsítását, egyszerűsítését szolgálja a közbeszerzési törvény keddi módosítása, amelyet 114 igen szavazattal, 11 nem szavazat és 45 tartózkodás mellett fogadott el a törvényhozás.

Az új szabályozás az Európai Bíróság közbeszerzésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát is alapul veszi. A képviselők könnyítettek az ajánlattétel folyamatán, csökkentve az adminisztratív terheket, különösen a kis- és közepes vállalkozások számára. Például a több mint két hónapig tartó építési beruházásoknál a kötelezően, biztosíték nélkül nyújtandó előleg mértéke 75 millió forintról 250 millió forintra emelkedik, vagyis az 5 százaléknyi előleget akár egy 5 milliárd forintos szerződéses értégig igénybe vehetik a cégek az eddigi 1,7 milliárd forint helyett.

Csak a nyertest vizsgálják

Szorosabb időbeli korlátok vonatkoznak a jövőben a közbeszerzési eljárások bírálati szakaszára. A kizáró okok hiányát és az alkalmassági feltételek teljesülését az ajánlatkérőnek nem kell minden szereplő esetében ellenőriznie, elegendő ezt csupán a nyertesnél megtenni.


A közbeszerzési eljárásban nem lesz szükség nyilatkozat benyújtására a szerződéses biztosítékok jövőbeli rendelkezésre bocsátásáról.

Többszereplős keretmegállapodások alapján történő beszerzéskor is rövidül a bírálat időtartama. Emellett a jövőben az ajánlatkérő megítélésére lesz bízva, hogy szükségesnek tartja-e a nemzeti eljárásrend alkalmazásakor az alkalmassági követelmény előírását.

Hamar életbe lép a változás

Az adminisztratív terheket csökkenti, hogy a szerződés teljesítésére vonatkozó adatlapokat csak az elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) kell a jövőben feltölteni.

Az európai uniós forrásból megvalósuló építési beruházásoknál nem lesz alkalmazható a nyilvános meghirdetés nélkül induló eljárás. Emellett az uniós forrásfelhasználásnál az eddigieknél hosszabb idő áll rendelkezésre eljárást kezdeményezni a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

A változtatás számos pontja már a kihirdetést követő napon, míg több része január 1-jén lép hatályba.



Kapcsolódó cikkek

2022. szeptember 26.

Duna House: átalakul a legdrágább ingatlanok piaca

A prémium ingatlanok szegmensében is elkezdődött a piaci átrendeződés: míg a fővárosban és az agglomerációban csökkent a külföldi befektetők aránya, a balatoni luxusingatlanok még mindig vonzóak a határon túli vásárlók körében a Duna House elemzése szerint.

2022. szeptember 26.

GKI: tíz éve volt pesszimistább a lakosság

A magyar gazdaság jövőbeli helyzetét az elmúlt hónapokban a vállalatok és az emberek egyaránt egyre drámaibbnak látták; szeptemberben a fogyasztók körében ez tovább erősödött, az üzleti szférában azonban – az ipar kivételével – javult a hangulat.

2022. szeptember 23.

Az MNB 89 millió forintra bírságolta az OTP csoportot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatát követően 89 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az OTP bankcsoporttal szemben egyebek közt az IT-biztonságra, a hitelkockázatra, a tőkemegfelelésre, a vállalatirányításra, a felügyeleti adatszolgáltatásra és a betétbiztosításra vonatkozó hiányosságok miatt. A feltárt hibák nem hordoznak rendszerkockázatot és a felügyeleti intézkedések nem érintik a bankcsoport megbízható működését – közölte a jegybank.