Eladnák magukat a kis cégek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kisebbek dinamizmusukkal, innovációs képességükkel enyhíthetnék a nagyok lomhaságát

Kelletik magukat a kisvállalkozások a nagy cégeknél. Egymással is „szemeznek”, remélve, előbb-utóbb létrejön a fúzió. Felismerik, hogy a túlélésért folyó küzdelemben mentőöv lehet az efféle összefonódás. Kedvező folyamatot indíthat el, s nemcsak a vállalkozásoknak adhat új lendületet az új elképzelések és ötletek révén, hanem kicsit alakíthat az egészségtelen és bonyolult hazai cégtulajdonosi szerkezeten is – mondta a Világgazdaságnak Csorbai Hajnalka, az Opten Informatikai Kft. stratégiai igazgatója.

Az 560 ezernyi társas vállalkozásból mindössze négyezer cég sorolható az egymilliárd forint éves árbevétel fölötti nagyvállalat közé. A 100 millió forintot meghaladó társaságok száma csupán 40 ezerre tehető, míg 200 ezer körüli a cégnek nevezett, hétmillió forint árbevétel alatti klasszikus kényszervállalkozás. Csak az építőiparban 120 ezernyi kisebb-nagyobb társas, illetve egyéni vállalkozás működik, szemben például Ausztriával, ahol e területen tízezernél is kevesebb a cégek száma.

Csaknem minden szektor hasonlóképpen „túlzsúfolt”, így a gazdaság jóformán meg sem érezné, ha a kis társaságok jelentős hányada a nagyobbakba integrálódna és ott folytatná a tevékenységét, segítséget nyújtva és kapva – véli Csorbai Hajnalka. E lehetőségeket kihasználva számos kisvállalkozás keres nagyobb „társat”, és ezt jó jelnek tartja a stratégiai igazgató. Többségük sok remek ötlettel, néhány értő szakemberrel piacra lépett cég, 20–50 millió forintos árbevétellel. Nehézségeik okozója, hogy nem tudták átstrukturálni magukat, azaz elválasztani a gazdasági és a szakmai ügyeket, így képtelenek kezelni a válság által okozott problémákat. A nagy cégeknek sem ártana némi „vérfrissítés”, különös tekintettel arra, hogy a kisvállalkozások egy része kifejezetten innovatív, hiszen csak így törhettek be a piacra. Dinamizmusukkal oldhatnák a nagyok tetten érhető lomhaságát.

Az Optennél itt-ott tapasztalják a kis cégek egymás iránti érdeklődését is: szakmai vagy regionális alapon lépnek szorosabb kapcsolatba, közösen igyekeznek szakmai vezetőt működtetni, megszervezik az értékesítést, a szállítást. Az együttműködéssel kölcsönös előnyökhöz jutnak, amelyek végül rádöbbenthetik őket, hogy egy társaságként sokkal hatékonyabban tevékenykedhetnének. Az ilyen vállalatépítésben fontos szerepet játszik a bizalom, illetve, hogy ismerik, áttekinthetik egymás működését. A nagy cégekkel való kapcsolatból ez hiányzik, a multi nem enged betekintést az ügyeibe.

Baj, hogy a válság kezdete óta csaknem 40 százalékkal emelkedett a felszámolás alá vont társaságok árbevétele, azaz egyre nagyobb cégek mennek tönkre, mind több kisvállalkozást, számos kifizetetlen beszállítót és egyéb hitelezőt hagyva maguk után, amelyek többnyire szintén nem találnak kiutat. Az elmúlt időszakban olyan jelentős társaságokat számoltak fel, mint a DAM 2004 Kft., az Eybl Kft., a Herz, a Piszkei Papír. A kis cégek pedig nemegyszer hiába innovatívak, életképesek, ha a partnereik magukkal rántják őket – mondta Csorbai Hajnalka.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.