Eléggé elszabadultak a termelői árak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztusban belföldi értékesítési árak 18,5, a forintban számolt exportárak 12,4 százalékkal növekedtek. Az ipari termelői árak átlagosan 14,4 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítés árai 1,1 százalékkal emelkedtek, az export értékesítési árai nem változtak, így az ipari termelői árak összességében 0,4 százalékkal nőttek.

Éves összevetésben a belföldi árak emelkedése 0,2 százalékponttal magasabb, az exportáraké 0,6 százalékponttal alacsonyabb volt a júliusinál, a termelői árak átlagos emelkedése ezzel 0,4 százalékponttal lassult.

Az áremelkedés ütemét elsősorban a nyers- és alapanyagok, valamint az üzemanyagok drágulása mellett a forint árfolyamváltozása is befolyásolta – tette hozzá a KSH.

A belföldi értékesítésben a 63 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 15,1, a 31 százalékos súlyú energiaiparban 26,3 százalékos volt a termelői árak emelkedése.

A feldolgozóipar belföldi termelői árait is a nemzetközi olajárakhoz kapcsolódó olajfinomítóipar 43,3 százalékos, valamint a vegyipar 36,5 százalékos áremelése, valamint a fémalapanyagok  és fémfeldolgozási termékek 25,9 százalékos drágulása húzta. Negyedik hónapja mutat 10 százalék feletti, augusztusban 10,7 százalékos növekedést a villamosberendezések termelői ára. A járműgyártás és a gépgyártás éves belföldi áremelkedése a júliusi 5,0 százalékról 3,6 százalékosra, illetve 4,6 százalékról 3,3 százalékosra szelídült. Február óta töretlenül erősödik az élelmiszerárak növekedési üteme, augusztusban 6,9 százalékot ért el.

A fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok átlagosan 5,2 százalékos, ezen belül a tartós fogyasztási cikkeket gyártók 8,1 százalékos termelői áremelkedést tudtak elérni, míg az energiatermelők 28,3 százalékost. A további felhasználásra alapanyagokat, félkész termékeket és részegységeket gyártók 19,0 százalékos áremelkedést regisztráltak.

Az ipar forintban számolt exportárai között a 95 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 8,0, a 4,5 százalékos súlyú energiaiparban – a világpiaci árak emelkedésének, a forint gyengülésének, valamint a nyersanyagok árának egy évvel korábbi alacsony szintje következtében – 140,9 százalékos volt a drágulás.

A forint árfolyama az euróval szemben 0,88 százalékkal, a dollárral szemben 1,38 százalékkal gyengült tavaly augusztus óta.
Az exportban legnagyobb súlyú ágazatokban lassult az áremelkedés éves üteme, a járműgyártásban a júliusi 3,6 százalékosról 1,9 százalékra, a számítástechnikai gyártásban 3,3 százalékról 2,8 százalékra, az élelmiszeriparban 9,3 százalékosról 8,3 százalékra. A villamosberendezések exportja 4,5 százalékkal,  a gépipari termékek 3,9 százalékkal drágultak. A feldolgozóipari exportárakat is a kőolajfeldolgozás és a vegyipar 57,2 és 41,3 százalékos, valamint a fémalapanyagok és fémfeldolgozási termékek 27,4 százalékos emelkedése tolta fel.

Január-augusztusban a belföldi értékesítés árai 11,9, az exportértékesítés árai 10,2, az ipari termelői árak összességében 10,8 százalékkal nőttek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. június 9.

5 százalék fölé ugrott az infláció májusban

A fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen.
2021. július 8.

5,3 százalékra nőtt az infláció

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.