Élénkülhet idén az ingatlanpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megkérdezett szakemberek 72 százaléka pozitív képet festett az ingatlanpiacon a kereslet alakulásáról, a 2022 végére elérkezett mélypont után lassú élénkülésre számítanak 2023 folyamán – közölte friss felmérése alapján a Duna House.

Az ingatlanközvetítő hálózat februárban készített országos felmérést a 2023-as ingatlanpiaci változásokkal kapcsolatos várakozásokról saját értékesítői körében, az 1400 érintett közül több százan vettek részt a kutatásban.

Az ingatlanpiacon a kereslet alakulására ható tényezők között a válaszadók 71 százaléka a drága hiteleket jelölte meg, miközben a megkérdezettek 43 százaléka szerint a nemzetközi politikai és gazdasági helyzet javulása lehet még számottevő piacformáló hatással. Mindezek mellett a szakértők 37 százaléka az ingatlanárak alakulásának, a felmérésben résztvevők csaknem egyharmada pedig a hitelképesség hiányának tulajdonít nagy jelentőséget.

A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta az árak komolyabb, 10 százalékot meghaladó csökkenésére alig, használt vagy újépítésű típustól függően az értékesítők mindössze 3-13 százaléka számít, ezért kivárásra nem buzdítják az érdeklődőket a kollégák.
A kérdőívet kitöltők több mint 6 százaléka benyomásai alapján további drágulást vetít előre a használt ingatlanok terén, egyharmaduk az ingatlanárak stagnálását jelölte meg, míg az újépítésűek esetében 37 százalékuk az árak emelkedését, 43 százalék pedig stagnálást vár – tette hozzá a szakértő.

Az év legkeresettebb ingatlanjai az értékesítők csaknem 80 százaléka szerint – kiszámíthatóbb fenntartási költségük miatt – a lakások lesznek, a vevőket pedig főként a kisebb ingatlanba költözés és a befektetési célú vásárlás motiválja 2023-ban. A befektetői jelenlét növekedéséről vegyes képet mutatnak a válaszok: az értékesítők közel 36 százaléka erősödésre, 31 százalékuk stagnálásra számít, míg 33 százalékuk csökkenő befektetői kedvvel kalkulál – jelezte a Duna House.

A megkérdezett ingatlanértékesítők 59 százaléka észlelt elmozdulást a februári ingatlanpiacon, észrevételeik szerint növekedett az aktivitás, vagyis az ingatlanmegtekintések, vételi ajánlatok és az érdeklődések száma, 41 százalékuk szerint összességében erősödött a kereslet és gyarapodott a vevők száma. A szakértők tapasztalatait a Duna House februári tranzakciószám-becslése is megerősíti, amely szerint 7 százalékkal teljesített jobban az ingatlanpiac az idei év első hónapjához képest – ismertette Benedikt Károly a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.