Elhúzódó pangás várható az újautó-piacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A következő két évben évente 5-10 százalékkal bővülhet az újautó-piac a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete várakozásai szerint.


„A kétéves távlaton túl úgy gondolom, hogy legalább további 3-4 év kell ahhoz, hogy a magyar piacon a reális felvevőképességnek megfelelő mennyiségű, 100-120 ezer új gépjármű kerüljön forgalomba – véle Erdélyi Péter, az egyesület ügyvezető elnöke.

Az ágazat mély válságot él át, amely most már nemcsak az új gépjárművek értékesítése, hanem a szolgáltatói szektor visszaesését is jelenti. Így a hazai reálisnak gondolt vásárlóerő felének megfelelő új gépjárművet értékesítenek – mondta Erdélyi Péter. Az ügyvezető elnök szerint ennek okai a külső válság mellett abban keresendők, hogy a magánvásárlók gyakorlatilag eltűntek a piacról, elsősorban gazdasági helyzetük bizonytalansága és a vevőfinanszírozás jelentős szigorítása miatt.

Erdélyi Péter szerint az egyre kevesebb garanciaidő alatt futó gépjárműveket egyre inkább a feketegazdaságban javíttatják, ami a legális javítókat szinte megoldhatatlan versenyhelyzetbe hozza, miközben az állam jelentős adó- és járulékbevételtől esik el.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.