Eljárás indult nagy élelmiszerláncok ellen, mert országszerte rögzíthették egyes üdítőitalok árait


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescóval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait – közölte a GVH

A megállapodás résztvevői kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet alakítottak ki. Az elmúlt napokban országszerte tartottak rajtaütéseket az üdítőgyártó és forgalmazó cég, illetve az üzletláncok telephelyein a GVH munkatársai.

A tájékoztatás szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalatát – többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák magyarországi forgalmazóját – a HoReCa (szállodák, éttermek, kávéházak) ágazat vizsgálatában beszerzett bizonyítékok alapján már február óta vizsgálta a versenyhatóság. A cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimum-áron árulhatják termékeit a hazai vendéglátóegységekben, illetve nagykereskedelmi forgalmazás során. A lefoglalt dokumentumok alapján az üdítőgyártó nem csupán a nagykereskedelmi és a vendéglátó szektorban, hanem valószínűleg a kereskedelmi szektorban is rögzítette az általa forgalmazott ital- és egyéb termékek árait. Így elkerülhették az árversenyt a népszerű márkáknál, mint az Apenta, a Kubu vagy a Nestea.

A GVH május 23-án újabb eljárást indított a Maspex Olympos Üdítőital Gyártó Kft.-vel és számos élelmiszeripari forgalmazó partnerével szemben, ami helyszíni rajtaütésekkel indult az érintett cégek telephelyein. Az eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették, az a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – fűzte hozzá a GVH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 28.

2,5 milliárd forintos GVH-bírságot kapott a Booking.com

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását – közölte a versenyhivatal kedden.
2021. június 2.

26 vállalkozást lepett meg tavaly a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavaly 26 vállalkozásnál tartott helyszíni kutatást, és csaknem 7 terabájt (több mint 7 ezer gigabájt) adatot másolt le a rajtaütések során – közölte a GVH.
2021. december 10.

300 millióra bírságolta a GVH a Telekomot

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 310 milliós bírságot rótt ki a Magyar Telekomra, amiért a fogyasztókat megtévesztve, valótlanul reklámozta korlátlanként egyes mobilinternet-csomagopcióit. A cégnek emellett kompenzációként 4 gigabyte (GB) többlet-adatforgalmat kell biztosítania a jogsértéssel érintett fogyasztói számára – közölte a GVH.