Előzheti a SZÉP Kártya az üdülési csekket
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A SZÉP Kártya által generált forgalom a szállodákban, kereskedelmi szálláshelyeken olyan ütemben bővül, hogy a nyaralási szezonban, majd a későbbi hónapokban meghaladhatja az üdülési csekk hasonló mutatóit – közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ).
A szövetség emlékeztet: az üdülési csekknek az elmúlt években meghatározó szerepe volt a szállodák vendégösszetételének, forgalmának alakulásában. Amíg a 2000-es évek elején a magyarországi hotelek vendégéjszakáinak a 30 százaléka, addig néhány évvel később már közel fele magyar vendégekhez volt kapcsolható. Egyes vidéki szállodákban – a Balaton mellett, Sopronban, Hajdúszoboszlón – a hazai vendégéjszakák száma elérte a 70-80 százalékot is. A 2008-2010 között évente felhasznált 45-50 milliárd forint értékű csekknek körülbelül a felét a kereskedelmi szálláshelyeken váltották be.
A SZÉP kártyát kibocsátó bankok alkalmassá tették termináljaikat egymás kártyáinak elfogadására, így nem szükséges egy-egy szolgáltatónál – legyen szó szállodáról, étteremről, panzióról – három terminált elhelyezni. Az viszont elengedhetetlen, hogy a SZÉP kártyát elfogadni kívánó vállalkozások mind a három bankkal szerződjenek – hívják fel a figyelmet.
A három pénzintézet – az OTP, a K&H és az MKB – eddig több mint 700 ezer SZÉP Kártyát bocsátott ki, ezekkel a kártyatulajdonosok már több mint 19 milliárd forint értékben fizettek.
A SZÉP Kártya piaci hatásairól itt olvashat részletesen.
(Forrás: MTI)