Eltolnák a pénztárgépcserét a kereskedők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevés az idő az átállásra – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Vámos György közölte, a működő 250-300 ezer pénztárgépből 40-50 ezer lehet elektronikus naplóval felszerelve.


Vámos György elmondta: a pénztárgépeknek bonyolult követelményeknek kell eleget tenniük. Információi szerint a fejlesztések már a legvégső stádiumban vannak, de a gépeket még engedélyeztetni kell, illetve le kell gyártani. Az elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépekbe pedig új típusú adóügyi ellenőrző egységet kell beépíteni, ami bonyolult informatikai programozási feladat.

Az OKSZ támogatja a pénztárgépek közvetlen összeköttetését az adóhatósággal, mert ez segítheti az adócsalások visszaszorítását – hangsúlyozta a szervezet főtitkára, de úgy vélte: inkább csússzon egy kicsit a rendszer, a legfontosabbnak azt tartják, hogy jól szolgálja a visszaélések kiszűrését.

Vámos György közölte azt is, hogy a kereskedelmi szövetség álláspontja továbbra is az, hogy kevés az az 50 ezer forint támogatás, amelyet a pénztárgépek cseréjéhez kaphatnának azok a vállalkozások, amelyek éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot. Az OKSZ azt javasolja, hogy minden érintett kis- és középvállalkozás kaphasson támogatást, de az 50 ezernél magasabb összeget tartana szükségesnek.

Jelenleg az üzletekben becslések szerint 250-300 ezer pénztárgép működik. Vámos György szerint teljesen pontosan nem lehet megmondani, hány pénztárgépet cserélnek majd ki, illetve állítanak át a vállalkozások, mert lehetnek nem teljes kapacitással használt gépek is egyes üzletekben, és a kereskedők átgondolják majd a szükségleteket. A jelenleg használatban lévő pénztárgépek közül a becslések szerint 40-50 ezer lehet elektronikus naplóval felszerelve – mondta a főtitkár.

A pénztárgéphasználatra kötelezettek az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépeket június 30-ig, az ezzel rendelkezőket december 31-ig működtethetik anélkül, hogy az adóhatóság szankcionálná az átállás elmulasztását.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

EY: adatlopásoktól rettegnek a vásárlók

Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.