Emelkedett a BUX szeptemberben


A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX augusztus végéhez képest 0,1 százalékos emelkedéssel, 55 838,5 ponton zárta a szeptembert – közölte a BÉT hétfőn.

A legmagasabb értéket a tőzsdeindex szeptember 15-én érte el 58 020 ponttal, új történelmi zárórekorddal.  A részvénypiac szeptemberi forgalma 263,7 milliárd forintot tett ki, a napi átlagforgalom 12,6 milliárd forint volt.

A vezető részvények közül a legnagyobb, 169,8 milliárd forint értékben szeptemberben továbbra is az OTP Bank részvényeivel zajlott a kereskedés, a bankpapír árfolyama havi összevetésben 7,4 százalékos gyengülés mellett 13 300 forinton zárt. Ezt követte a Richter Gedeon és a Mol: előbbi 31,3 milliárd, utóbbi 31,2 milliárd forintos forgalommal zárta a múlt hónapot, amelyben a gyógyszergyártó árfolyama havi szinten 1 százalékos emelkedéssel 8915 forinton, a Mol jegyzése pedig 5 százalékos erősödéssel 2794 forinton fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom árfolyama 9,1 milliárd forintos forgalom mellett 540 forintig nőtt, ezzel a blue chipek közül a legnagyobb mértékben, 15,4 százalékkal erősödött.

A közlemény szerint az árupiaci szektor szeptemberi forgalma 126 millió forint volt, amit teljes egészében a fenntartható takarmánykukorica tett ki.

A befektetési szolgáltatók versenyét szeptemberben a WOOD & Company zárta az élen, 145,2 milliárd forinttal, a második és a harmadik helyet az ERSTE és a Concorde érte el, 126,7 és 121,7 milliárd forinttal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.