Építőipari csalókra és kóklerekre figyelmeztet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) internetes oldalán összegyűjtötte, miről ismerhetők fel azok, akik a szakmához nem értők pénzét akarják kicsalni.

Az NBT kommunikációs igazgatója, Garamvölgyi László elmondta: az egyszerű kóklereket könnyű megismerni a rendezetlen ruháról, szedett-vedett piszkos szerszámokról, általános rendetlenségről, ami körülveszi őket, a csalókat pedig inkább a mézesmázos stílusuk buktathatja le.

Gyanakvásra ad okot, ha a vállalkozó szerződés nélkül akarja elkezdeni a munkát, ha nincs jelen az interneten, nincsenek ellenőrizhető referenciái, továbbá, ha minden összeg három nullára végződik az ajánlatban, azaz csak nagyjából van kiszámolva, valamint az is, ha nem ad árgaranciát a vállalkozó. Gyanús, ha a vállalkozó nagyon sürgeti a szerződéskötést a megrendelővel, és ha azt szeretné, hogy magánszemélyeknek utaljanak a megrendelők – sorolta a a kommunikációs igazgató.

Kiemelte: fenyegetés hatására nem szabad fizetni. Hozzátette: fontos, hogy a megrendelő tudja, pontosan mit akar és az mennyibe kerül, és célszerű több ajánlatot bekérve kivitelezőt választani. Azt is tanácsolják, hogy az olyan nagy értékű beruházásoknál, mint az energetikai korszerűsítés, a megbízó keressen fel egy mérnököt, aki több megoldást ajánlhat.

Megjegyezte: bevett gyakorlat, hogy a csalók vevőcsalogató alacsony árat mondanak a megrendelőnek, de nem jelzik, hogy mit nem tartalmaz az ajánlat. Sok vállalkozó pedig „elfelejti” megemlíteni az ajánlatban az áfát. Garamvölgyi László szólt arról is, hogy a műszaki ellenőr alkalmazása nem kötelező. Ugyan díjazásuk nem olcsó, de egy elszámolásnál a jó műszaki ellenőr milliókat is spórolhat a megbízójának, és észreveszi a hibákat, amelyeket a laikus nem lát.

Az NBT azt javasolja, készüljön papíralapú szerződés a munka megkezdése előtt, amelyben a felek tisztázzák a részleteket. Az építőipari csalókról szóló összefoglaló az áldozattá válás megelőzését célzó tanácsokkal az NBT internetes oldalán, a http://bunmegelozes.hu/koklerek/ oldalon olvashatók.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 15.

16,2 százalékkal esett vissza az építőipar

Októberben a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal maradt el az építőipar termelése az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 5,3, az egyéb építményeké 26,5 százalékkal csökkent.