Érdemben magasabb jövő évi inflációra számít a monetáris tanács a kamatdöntés után


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A külső inflációs hatások tartós megemelkedése és a másodkörös inflációs kockázatok erősödése nagyobb mértékű és hosszabb ideig tartó monetáris politikai szigorítást tesznek szükségessé.

Jövőre a szeptemberi Inflációs jelentésben vártnál érdemben magasabb inflációra számít a jegybank. A keddi kamatdöntést indokló közleményében a grémium azt írta, hogy változatlanul az alapkamat-emelési ciklus havi ütemű folytatását tartják szükségesnek, a kamatemelések további mértékének meghatározásában pedig a decemberi Inflációs jelentés előrejelzése lesz meghatározó. A monetáris tanács 30 bázisponttal 2,10 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

7 százalék fölé várják az inflációt

Azt is közölték, a bankrendszeri likviditás szűkítése érdekében a jegybank megszünteti a forintlikviditást nyújtó swapeszköz alkalmazását. Emellett egy új, korlátos, eseti jellegű és rövid futamidejű jegybanki diszkontkötvényt vezet be, amely támogatja a pénzügyi rendszerben lévő likviditás hatékony sterilizációját. Szintén a monetáris transzmisszió hatékonyságát erősíti, hogy az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a devizaegyensúly mutató (DEM) módosításáról döntött, ami nagyobb teret enged a bankok devizaswap-piaci aktivitásának – írták.

A szeptemberi jelentésben vártnál érdemben magasabb 2022-es inflációt a jegybank szerint egyebek mellett az okozza, hogy a nyersanyagárak nagyobb és tartósabb növekedése az élénk belső keresleti környezetben gyorsan beépül a fogyasztói árakba, így az infláció emelkedése általánosan jelentkezik. A tartós kínálati hatások, a minimálbér emelésével jövőre élénkülő bérdinamika és az erős gazdasági növekedés mellett a fogyasztóiár-index az idei év végétől csak lassan mérséklődik.

infláció

Az infláció MNB várakozása alapján novemberben 7 százalék fölé emelkedik. A közleményben leszögezték: a monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

Romlik a folyó fizetési mérleg egyenlege

Szerintük a gazdaság növekedése a korábbinál lassabb ütemben, de a negyedik negyedévben is folytatódik, a magyar GDP 2021-ben várhatóan 6,5-7 százalékkal, 2022-ben 5-6 százalékkal bővül – vetítette előre az MNB. Rövid távon a romló külső kereslet és az ellátási zavarok miatt kieső ipari termelés hatását a tovább növekvő beruházás és fogyasztás tompítja. A jegybank szerint a hazai export teljesítménye a járvány negyedik hullámának kifutásával újra élénkül.

A költségvetés hiánya az idei évtől mérséklődik, míg az államadósság-ráta a szeptemberi devizakötvény-kibocsátással együtt is csökkenő pályára áll. Rövid távon a romló cserearányok és a visszafogottabb exportdinamika miatt a folyó fizetési mérleg egyenlege romlik, azonban az előrejelzési horizonton a kiépült új exportkapacitások és az újra növekvő nettó export hatására ismét javul. A gazdaság külső finanszírozási képessége a GDP 3 százaléka körül stabilizálódik, ezért az ország nettó külső adóssága tovább csökken – mutatott rá a tanács az indoklásában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).