Érintésmentes fizetés, hét ajándék és a karácsonyi hitel


A 27-35 éves korosztály a legcéltudatosabb a karácsonyi bevásárlás tekintetében – derült ki a Magyar Bankholding által készített reprezentatív piackutatásból. Idén karácsonyi ajándékokra a válaszadók 20 és 30 ezer forint közötti összeget terveznek költeni, és a lakosság több mint egyharmada már a karácsony előtti hónapokban elkezdett anyagilag készülni az ünnepekre. A fiatalabb válaszadók a hitelkártyakeretük nagy részét tervezik felhasználni az ajándékok vásárlásához, és főként illatszereket, okostelefont és ruhaneműt vásárolnak hitelre.

A magyarok 80 százaléka előre eltervezi, hogy milyen értékben vásárol majd, azonban több mint 50 százaléka túlköltekezik az ünnepi időszak során – derült ki a Magyar Bankholding reprezentatív kutatásából. Az évente, több mint 500 résztvevő bevonásával elvégzett felmérés célja, hogy megismerje az emberek ajándékozási szokásait, és hogy milyen módon finanszírozzák az ajándékvásárlást.

A kitöltők véleménye tavalyhoz képest nem változott azzal kapcsolatban, hogy mennyi ajándékot szeretnének vásárolni a szeretteiknek, így továbbra is hét ajándékkal terveznek. A megkérdezettek korától függően változik, hogy mely családtagjaikat szeretnék meglepni. A legtöbben idén 20 és 30 ezer forint közötti értékben vásárolnak.

A megkérdezettek nagyobb arányban előre tudják, hogy kinek mit szeretnének venni karácsonyra, de az üzletek kínálata is nagyban befolyásolja a választást. Jellemzően a legnépszerűbb ajándék nők számára az illatszer és a ruhanemű, férfiak körében az édesség, a gyermekek esetében pedig a hagyományos játékok helyeződnek előtérbe, mint például a társasjátékok. Az ajándékok beszerzésére átlagosan hét napot szánnak a megkérdezettek, de a vásárlási folyamat már egy hónappal karácsony előtt elkezdődik.

Továbbra is kártyával fizetnek a legtöbben

2022-ben 46,1 százalék volt azok aránya, akik érintésmentes fizetést választanak, de továbbra is nagy népszerűségnek örvend a készpénz használata (55,6%). A fiatalok körében hódítanak a digitális megoldások – a 18-26 éves korosztály 39,7 százaléka azt nyilatkozta, hogy mindig mobiltelefonnal fizet, ha lehetősége van rá.

A felmérés kérdései kitértek az internetes vásárlási szokásokra is, amelyekből kiderült, hogy a nők 43,6 százalékban igyekeznek minden ajándékot online megvásárolni és bankkártyával kifizetni. Emellett viszonylag magas azok aránya is, akik ugyan interneten rendelnek ajándékot, mégis készpénzzel fizetnek érte (22%). A nők legtöbbször (48,6 százalék) könyveket és lemezeket vesznek online, míg a férfiak (53,7 százalék) az elektronikai cikkeket részesítik előnyben.

Sokan fedezik hitelből a karácsonyt

A 36-44 éves kitöltők körében a legjellemzőbb (39,3%), hogy a karácsonyi költségeket megtakarításból állják. Azonban sokan valamilyen banki hitelből finanszírozzák az ünnepi kiadásokat: a válaszadók 83,4 százaléka hitelkártya keretéből tervez vásárolni. Érdekes adat, hogy a 27-35 év közötti kitöltők 100 százaléka válaszolta azt, hogy a hitelkerete nagy részét az ajándékok megvásárlására költi majd. A hitelkártyával vásárlók több mint fele azt nyilatkozta, hogy az ünnepek után a teljes összeget törleszti a bank felé.

A kutatás során kiderült az is, hogy a kitöltők milyen termékeket vásárolnak hitelre a leggyakrabban. A válaszadók a legnagyobb arányban illatszereket, okostelefont és ruhaneműt vásárolnának hitelből, de sokan választották a belépőjegyeket is.

„A 2022-ben elvégzett kutatásunkból kiderült, hogy a megkérdezettek közel 30 százaléka tervez valamilyen módon hitelkártyával fizetni az ünnepek során. Illetve a fiatalok több mint fele válaszolta azt, hogy egyre gyakoribb stresszforrás a körükben az, hogy magasak a kiadások karácsonykor, és ez nehézségeket okoz nekik. A pénzügyi tudatosság ebben az időszakban különösen fontos, forduljanak hozzánk bátran pénzügyi tanácsadásért és megoldásokért, széleskörű termékkínálatunkban mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt” – mondta Somogyi Péter, a Magyar Bankholding lakossági üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója.

Forrás: Magyar Bankholding sajtóközleménye


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Banktudós egyetemisták kerestetnek!

Az elmúlt egy évtized alatt a bankok világában jelentős fejlődés volt megfigyelhető a modernizációt tekintve, a fiókokból és a papírokból az okostelefonokra és a digitális térbe költözött a banki szolgáltatások egy része, ami jelentős átalakulást és új szolgáltatások garmadáját hozta. A DUE Médiahálózat és az MBH Bank keresi az új generációs Banktudósokat, azokat az egyetemistákat, akik banki és pénzügyi kérdésekben a legtájékozottabbak. A Nagy Diák Banktudós Teszt egy vadonatúj vetélkedő, amely egyszerre tesztel és tanít. Az MBH Bank támogatásával megvalósuló játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat.

2023. szeptember 29.

Iskolakezdéskor érdemes a zsebpénzkérdést is átgondolni – online megoldás is akad

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen. Érdemes ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a zsebpénzükből megmaradt összeget tegyék félre jövőbeni célokra, készpénz helyett pedig környezetbarát, biztonságosabb elektromos megoldásokat használjanak. Ebben segíthetnek a különféle okoseszközök, azokon keresztül pedig például a Google Pay vagy az Apple Pay applikáció.

2023. szeptember 29.

A Duna Takarék Bank is csatlakozott az MBH Csoporthoz

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46%-os közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján, a mai napon sikeresen megvalósult.