EY: Csúcson a családi vállalkozások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egészségügyi vészhelyzet ellenére továbbra is a gazdaság kulcsszereplői maradtak a családi vállalkozások – derül ki az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsorából.

A világ 500 legnagyobb családi hátterű cégének listáján számos Magyarországon is ismert márka szerepel, mint például a francia Decathlon, a német Bosch, a svéd H&M, az olasz Ferrero vagy az osztrák Red Bull. A társaságok többségének azonban még fel kell készülnie a vezetői generációváltásra ahhoz, hogy megőrizzék versenyképességüket – derül ki az EY közleményéből.

A világ 500 legnagyobb családi vállalatának összbevétele mára elérte a 7,28 billió dollárt, és a társaságok együttesen több mint 24 millió embert foglalkoztatnak. A rangsorolt cégek háromnegyede legalább 50 éve működik, az indexet az amerikai Walton család tulajdonában lévő, közel 560 milliárd dollár bevételű Wal-Mart vezeti.

A listán jegyzett vállalkozásoknak idén is majdnem fele (236) Európából, harmada pedig Észak-Amerikából került ki. Ausztriát leszámítva a kelet-közép európai régió országaiból egyetlen vállalkozásnak sem sikerült bejutnia a rangsorba. Tőlünk távolabb, Oroszországból is mindössze három szervezet bevétele érte el a bekerüléshez szükséges szintet. Az ötszázak élmezőnyében ugyanakkor számos idehaza is népszerű márka található, ilyen többek között a BMW, a Nike, a Porsche, a L’Oréal, az ALDI, az LG, vagy az Auchan.

ey

A cégeknél elindult a generációváltás is, amit jól mutat, hogy mára minden ötödik vezető 40 évnél fiatalabb, és az igazgatóságban a női családtagok aránya elérte a 31 százalékot.

„A rendszerváltás óta hazánkban is felnőtt több száz sikeres családi vállalat, mint amilyen a Master Good vagy a KÉSZ Csoport is. Velük ellentétben azonban sokan még nem döntöttek arról, hogy átadják-e az irányítást vagy inkább felkészülnek a szervezet értékesítésére” – hangsúlyozta Módos András, az EY Private szolgáltatásaiért felelős területének vezetője. Egy ilyen kérdés könnyen válhat az alapító számára személyes üggyé, ezért is érdemes külső tanácsadóval egyeztetni, aki akár a vagyonkezelés, akár az értékesítés területén el tudja őket látni a megfelelő tanácsokkal” ­– tette hozzá.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Duna House: 43 millió forintra nőtt a lakások átlagára

Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő – tudatta a Duna House.

2024. október 10.

Védeni kell a fogyasztókat zöld és digitális átállás során

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott – jelentette be csütörtökön a minisztérium.

2024. október 10.

EY: hatályba lép a NIS2, büntetés járhat a figyelmetleneknek

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.