Nagyot nőtt az infláció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A novemberi maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál.

Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 37,7, illetve 16,8 százalékkal. Az előző hónaphoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az októberi 1,1 százalékos emelkedés után.

inflációEgy év alatt az élelmiszerek ára 6,0, ezen belül az étolajé 26,9, a liszté 20,2, a margariné 19,5, a kenyéré 12,1, a péksüteményeké 11,3, a baromfihúsé 9,0, százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 6,6 százalékkal, a szolgáltatásokért 4,6 százalékkal kellett többet fizetni.

Egy hónap alatt, októberhez viszonyítva az élelmiszerek 0,8, ezen belül a liszt 7,4, a péksütemények 4,3, százalékkal lettek drágábbak. A ruházkodási cikkek ára 1,2, a járműüzemanyagoké 2,0 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkek 1,2 százalékkal drágultak.

Az év első 11 hónapjában fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,9, a nyugdíjas háztartások körében 4,4 százalékkal emelkedtek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 17.

Így működnek majd a távfelügyelt boltok

A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.

2024. május 17.

Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben?

Nagyjából két évvel a koronavírus-járvány okozta sokk után úgy tűnik, mostanra újra megjött a magyarok utazási kedve, sőt új dimenzióba lépett. Az Everguest megbízásából készített friss Tárki – kutatás szerint az idén a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők aránya. Az idén a magyarok több mint háromnegyede tervezi, hogy időt tölt a Balatonnál, a fővárost is évről évre egyre többen választanák. A válaszadók többsége azonban aggodalommal tekint a folyamatosan emelkedő árakra, ami továbbra is komoly kihívást jelent a belföldi turizmus számára.

2024. május 17.

Fontos transzferár-kötelezettségek és határidők | A pénz beszél

Május 31-ig kell elkészíteniük a társasági adóbevallásukat a naptári éves adózóknak. Azon cégek esetében, amelyek kapcsolt ügyleteket is bonyolítottak az adóévben, transzferár-nyilvántartás készítési, valamint transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség is felmerülhet. Összefoglaljuk a legfontosabb teendőket.