EY: külső bizonytalanságok veszélyeztetik a beruházásokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vezérigazgatók 59 százaléka minél előbb elindítaná tervezett beruházásait, az emelkedő nyersanyagárak, a kereskedelmi feszültségek és az éghajlatváltozás ugyanakkor a korábbinál nagyobb óvatosságra inti őket – derül ki az EY legújabb felméréséből.

A következő egy évben a felsővezetés olyan ügyleteket helyez majd előtérbe, amelyek javítják a vállalat működésének hatékonyságát (26 százalék) és a fenntarthatósági (ESG) szempontokat is érvényesítik (20 százalék).

Tízből nyolc vezető (79 százalék) már elkezdte vagy tervezi, hogy átalakítja az ellátási láncait a költégek csökkentése és a kockázatok minimalizálása érdekében – közölte az EY. Az ágazatokat tekintve a technológia, az egészségügy és a fejlett feldolgozóipar azok, amelyek jelentősebb ügyletekre készülnek.

ey

Kálmán László, az EY stratégiai és tranzakciós tanácsadással foglalkozó területének associate partnere a közleményben megerősítette, hogy a döntéshozók készen állnak felpörgetni a beruházásokat, ugyanakkor a törékeny globális környezet, a jelentősen megemelkedett infláció és az üzleti tevékenység növekvő költségei bizonytalanná teszik a tervezést. A kedvezményes finanszírozási forrásokat egy ilyen helyzetben senki nem hagyhatja figyelmen kívül – húzta alá.

A felmérést az EY megbízásából a Thought Leadership Consulting tavaly november és december között 53 országból összesen 2000 vezérigazgató megkérdezésével készítette el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.