EY: növekedésre és beruházásokra készülnek a magyar cégek
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összességében kedvező a hazai gazdaság állapota, így a közeljövőben nem kell váratlan adóváltozásokra számítani – hangzott el az EY 2020-as adóváltozásokról szóló szakmai konferenciáján. A kedvező makrogazdasági környezet a vállalatok döntéseiben és terveiben is tükröződik: a legtöbben bevételnövekedést várnak 2020-tól, és eszközberuházásokat is terveznek – olvasható a cég közleményében.
A cégek túlnyomó többsége ennek megfelelően tárgyi eszköz beruházásokat is tervez jövőre: a legtöbben (35%) 1 milliárd forintnál kisebb értékben, illetve 1 és 5 milliárd forint között (24%). A válaszadók mindössze 17 százaléka nem tervez ilyen beruházást.
Az EY kérdésére a konferencia résztvevői elmondták, hogy igénylik az adózással kapcsolatos adminisztrációs terhek további csökkentését. A válaszadók közel fele szerint az áfaadminisztráció, egyharmaduk szerint a helyi iparűzési adó jár a legnagyobb teherrel. Az összetett szabályok és a részletes követelmények miatt a megkérdezettek 17 százaléka szerint a transzferárazás is kiemelt figyelmet igényel.Az EY ezt a vállalati igényt szolgálja új megközelítésű digitális megoldásával, amellyel nagyrészt automatizálható a szükséges dokumentációk elkészítése.
A hazai pénzügyi vezetők igényeivel összhangban zajlanak a jövő évi adóváltozások. A kormányzati adópolitika egyik alappillére a szabályok és az adminisztrációs terhek egyszerűsítése, ami a Pénzügyminisztérium által ősszel a gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódóan benyújtott javaslatokban is megnyilvánul. Ilyen kedvező változás lehet például az a javaslat, amelyről várhatóan decemberben szavaz a törvényhozás. Ez alapján a jelenleg a munkaadók által fizetendő négy járulékfajta jövő év július 1-jétől beolvad a társadalombiztosítási járulékba.
„Örömteli, hogy megvalósul ez a gazdasági szereplők által régóta várt egységesítés – mondta Rencz Botond, az EY vezérigazgatója. – „Így a cégeknek már nem kell négy adószámra utalniuk a járulékokat, amivel jelentősen csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei, illetve banki költségei.”
Az adópolitika irányaiban a jövőben sem várhatóak változások. Továbbra is fókuszban marad az adminisztráció egyszerűsítése, a munka adóterheinek csökkentése, a fókuszált adókedvezmények, illetve a gazdaságfehérítés – zárul a cég közleménye.