Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Fejleszteni vagy kész szoftvert venni? A legtöbb cég esetében évente felmerül ez a probléma, még akkor is, ha a felhőnek köszönhetően ma már lényegesen gyorsabban és költséghatékonyabban lehet egy már meglévő rendszert módosítani. A technológiai és a jogszabályi változások azonban időnként ennél is gyorsabban változnak, amit nem biztos, hogy fejlesztéssel lehet a leghatékonyabban lekövetni.
A mesterséges intelligencia korában már nem kérdés, hogy minden cég számára elengedhetetlen a digitális fejlődés. A vállalatirányítási (ERP) és egyéb ügyviteli fejlesztések azonban nemcsak jelentős ráfordítással járnak, de hosszú időre meghatározzák a szervezet működését. Nem is beszélve arról, ha ezekhez a rendszerekhez egyéb számlázási, termelésirányítási, beszerzési, készletgazdálkodási alrendszerek is kapcsolódnak.
„Nincs két egyforma vállalat, ezért, bár az ERP rendszerek modularitása, a felhasználók számára megjelenített funkciók közel azonosak, mégis minden cégnek megvannak a saját ügyviteli folyamatai és elvárásai, amelyekhez igazodnia kell a rendszernek. Egy ilyen összetett vállalati informatikai rendszerben a legkisebb változtatási igény is egy átfogó IT projektet jelent, aminek általában magas a költsége, több hónapig vagy akár évig tart, és leterheli a munkatársakat. Így nincsenek könnyű helyzetben a gazdasági vezetők, ha bármilyen új innováció bevezetéséről kell dönteniük” – monda el Ozsvár Ferenc, a SzámlaRobotot fejlesztő CNET IT Consulting Kft. ügyvezetője.
Ilyen esetben jelenthet megoldást egy köztes, ún. middleware szolgáltató, aki a hiányzó funkciókra ad gyorsan, kész megoldást. Ebben az esetben viszont felmerül a kompatibilitás – hiszen az új szoftvernek tökéletesen kapcsolódnia kell a már meglévő rendszerhez. Hogyan lehet tehát eldönteni, hogy az ERP rendszerben érdemes fejleszteni a plusz funkciókat, vagy egy külső programmal hatékonyabb megvalósítani? Az alábbi négy szempont ebben nyújthat segítséget a cégek számára.
A hamarosan uniós szinten általánossá váló elektronikus számlák befogadására és feldolgozására például sokkal gyorsabb, egyszerűbb és költségkímélőbb lehet egy olyan kész megoldást alkalmazni, amely kifejezetten erre specializálódott – épp úgy, mint a számlázóprogramok esetében. A SzámlaRobot ezt a plusz funkciót látja el teljeskörűen, a befogadástól, az adatrögzítésen és a feldolgozáson át egészen az archiválásig. Egyúttal a ERP rendszerhez is könnyen illeszthető, így meglévő vállalatirányítási rendszer is komplexebbé válik, biztosítva ezzel a cég hatékonyabb működését.
Forrás: CNET IT Consulting Kft. sajtóanyaga
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!