Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
A Duna House által becsült szeptemberi 8067 ingatlanpiaci tranzakció megközelítően azonos szintet mutat az augusztusi adattal, az előző év szeptemberéhez képest pedig 12 százalékos mérséklődést jelent.
A cég közleményében kiemelte, a harmadik negyedévre több mint 22 ezer tranzakciót becsülnek, ami éves alapon 20 százalékos csökkenés a tavalyihoz képest.
Kifejtették, az országos lakásárindex alapján megállt az áremelkedés, az index nominál értéken stagnálást mutat, vagyis továbbra is 271 ponton áll, míg reál értéken 1 pontos enyhüléssel zárta a negyedévet.
A panellakásokat vizsgáló árindex vidéken és a fővárosban is az árak csökkenését mutatja. A téglaépítésűeknél a fővárosban enyhe mérséklődés érezhető, míg a keleti és a nyugati országrészben egyaránt az előző negyedéves adatnál magasabb ponton zárt a mutató.
Az előző negyedévhez képest emelkedett, és ezzel meghaladta a 20 millió forintot az átlagos hitelnagyság a fővárosban, vidéken is hasonló volt a trend, a keleti országrészben jelentősebb növekedés után 13,8 millió forintra, míg a nyugati területeken 14,5 millió forintra nőtt a hitelnagyság 2023 harmadik negyedévében. Budapesten a 25 éves futamidejű hitelek voltak többségben, vidéken a 20 éves ügyletek aránya volt a legjelentősebb, az ügyfelek országosan a kiszámíthatóbb, legalább 10 évig fix kamatozású konstrukciókat keresték leginkább.
Budapesten 16 fővárosi kerületben haladta meg az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára az 1 millió forintot, a budai II. kerületben ugyanakkor már a 2,6 millió forintot is elérte az új lakásokra vonatkozó átlagos négyzetméterár – közölte a Duna House.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!