Fékeznek, leállnak a bankok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Forráskivonásra, hitelszűkítésre, esetleg rendezett visszavonulásra készteti a hazai bankokat a tranzakciós illeték és a banki különadó – vélte Várhegyi Éva a Bankok Magyarországon – 2012 című konferencián.


A bankszövetség és a kormány tavalyi megállapodásának lényege az volt, hogy a kormány ígéretet tett a banki különadó fokozatos kivezetésére, cserébe a bankok vállalták a hitelezési aktivitás növelését. E helyett a kormány az idén nyáron döntött a tranzakciós illeték bevezetéséről majd a mértékének a növeléséről, továbbá úgy határozott, hogy nem felezi a bankadót, sőt ezen a szinten befagyasztja azt. Ez durva visszavonulást jelent abból az irányból, hogy a bankrendszerrel való kiegyezés talán segít megoldani a magyar gazdaság súlyos növekedési problémáját – mondta Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója a Dr. Gáspár Pál Közgazdaságtudományi Emlékalapítvány által rendezett Bankok Magyarországon – 2012 című konferencián.

A tranzakciós illeték legnagyobb hibája, hogy a nagyvállalati körből más országokba fognak elmenni a számlatranzakciókkal az ügyfelek, és ezzel súlyos jutalékbevételtől fosztják meg a magyar bankokat. A bankadó továbbélésének a hatása pedig, hogy ez nem hárítható át, vagyis közvetlen veszteséget okoz a bankszektornak. Mindez erősítheti azt a tulajdonosi motivációt, hogy takarékra kell állítani a magyarországi működést – vélte Várhegyi Éva.

A kutató szerint nem segíti a hitelezési hajlandóságot az sem, hogy miközben Magyarországon tartós probléma a lakossági megtakarítások alacsony szintje, a kormány lakossági kötvénykibocsátása ebben a helyzetben kiszorítja a bankokat a betétpiacról.

Úgy vélte, hogy a bankok a szokásos módon alkalmazkodhatnak a feltételekhez: költségcsökkentéssel, létszámleépítéssel, hálózatszűkítéssel reagálhatnak, továbbá folytatódik az ügyfélforrásra alapozott üzleti stratégia és a veszteségek kompenzálása a magas kamatmarzsokkal. Kérdés, hogy az összehúzódás mellett milyen mértékben, illetve módon megy végbe a piacról való kivonulás. Valószínűsíthető a fiókteleppé minősítés, ami már részben megindult, illetve másik mód lehet a részlegek, üzletágak leválasztása, eladása – mondta a közgazdász.

A Pénzügykutató szakembere nagy problémának látja, hogy a hitelrendszer nem tudja támogatni a gazdaság növekedésének beindulását, sőt egyfajta ellentétes hatást kiváltva, felerősíti a gazdaság összehúzódását és ezzel tartós recessziót idézhet elő.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.