Felgyorsítják a kifizetéseket a kisbenzinkutaknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány egyszerűbb feltételekkel, hamarabb teszi elérhetővé az üzemanyag-töltő állomásoknak szánt támogatást – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A tavaly novemberben bevezetett, egyszer meghosszabbított benzinárstop után a töltőállomások működőképességének megőrzését a kormány többféleképpen segíti. A vállalkozói szervezetekkel folytatott korábbi egyeztetések alapján a cégek literenként 20 forintos ellátásbiztonsági támogatást igényelhetnek – írták.

A mielőbbi kifizetések érdekében megszületett friss döntés szerint a támogatás alapját nem az idei, hanem a tavaly tavaszi havi üzemanyagforgalom 80 százaléka képezi. A 2021. március 1-jét követően megnyílt benzinkutaknál a támogatás alapja a múlt évi havi átlagos értékesítés 80 százalékának háromszorosa. A kifizetések így nem utólagos elszámolás szerint, hanem egy összegben, előre, akár már a jövő héttől érkezhetnek meg az üzemeltetőkhöz – ismertették.

A támogatást igénylő benzinkutak vállalják, hogy folyamatosan nyitva tartanak, és változatlan létszámban foglalkoztatják tovább munkavállalóikat. Az intézkedés így az üzemanyagellátás biztonsága mellett a munkahelyek megvédését is garantálja – hangsúlyozta az ITM.

A benzinkutasok a kérelmet online formában nyújthatják be 2022. március 25.-én, pénteken 8 órától az IFKA erre a célra kialakított felületén. A támogatás folyósítására várhatóan a jövő héten megkezdődik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 9.

Agroinform.hu: ismét előtérbe került a gépi bérmunka az agráriumban

Az Agrárminisztérium adatai szerint a gazdálkodók 2022-ben is 680 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Ugyanakkor a gazdálkodók 63 százaléka számolt be arról, hogy a beszerzési költségek megugrása és a finanszírozási feltételek romlása miatt az elmúlt egy év során volt olyan tervezett gépvásárlása, amit végül el kellett halasztania – derül ki az Agroinform.hu legutóbbi felméréséből.

2023. június 8.

Jogviszonytól is függ, hogyan alakul a nyáron munkát vállaló diák nettó jövedelme

A jövő héten beköszönt a nyári szünidő, ami a diákmunka kezdetét is jelenti a tanulók tízezrei számára. A részben anyagi megfontolásból, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából végzett munkából származó jövedelem után a diákok többsége nem fizet SZJA-t a 25 év alatti fiatalok kedvezményének köszönhetően. Ugyanakkor nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban történik a foglalkoztatás, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary alábbi elemzése.