Fogyasztási szakadék tátong – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A háztartások fogyasztásában is súlyos különbségek mutatkoznak hazánk régiói között. Van, ahol tavaly szinte mindenből több jutott az országos átlagnál, de olyan térség is akad, amelyben az egy főre jutó fogyasztás a javak minden csoportjában átlag alatti. Az InfoTandem heti infografikája.


Markánsan eltérő a jövedelmi helyzete az ország különböző régióiban élőknek, ami természetszerűleg a fogyasztás színvonalán – mennyiségén és összetételén – is meglátszik. A legfejlettebbnek számító Közép-Magyarországon a háztartások egy főre jutó havi fogyasztása 2013-ban a 67 ezer forintos országos átlag 123 százalékára rúgott, s 82,3 ezer forint tett ki. Ezzel szemben a leghátrányosabb helyzetben lévő Észak-Alföldön az 55,4 ezer forintos havi költés csupán 83 százalékos rátának felel meg (az észak-magyarországiak helyzete ettől éppen csak jobb egy kicsit).

Érdemes egy pillantást vetni arra is, hogy a 12 nagy fogyasztási főcsoport termékeire, szolgáltatásaira az átlaghoz képest mennyit tudnak áldozni az eltérő régiók lakosai. A különbségek ebben a vonatkozásban is óriásiak. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb összesítései szerint Közép-Magyarországon – az élelmiszerek kivételével – 11 főcsoportot illetően átlagon felüli az egy főre jutó havi fogyasztás, Észak-Magyarországon viszont ugyanennyi esetben gyengébb annál (egyedül az oktatási kiadások lógnak ki a sorból), Észak-Alföldön pedig egyetlen egynél sem sikerült hozni az országos szintet. Utóbbi két térségben (illetve mellettük még Dél-Dunántúlon) az elmúlt évben még csökkent is a fogyasztás.

A két legfejletlenebb régióban az átlaghoz mérve relatíve a legnagyobb (35–43 százalékos) elmaradás a kultúrára és a vendéglátásra fordított összegekben mutatkozik, míg Közép-Magyarországon éppen ezek a tételek vezetik a rangsort: mindkettőre közel 70 százalékkal több jut, mint általában. Amúgy a jobb módú régiókban a háztartási büdzséből sokkal kisebb hányadot hasítanak ki az alapvető szükségletek, mint a kedvezőtlenebb helyzetűekben. Közép-Magyarországon az élelmiszerre, lakásfenntartásra, háztartási energiára és közlekedésre fordított összegek az összes fogyasztás 57 százalékát fedezték 2013-ban, míg Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon 64 százalékot emésztettek fel ezek a tételek.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.

2024. március 28.

Optimistábbak a magyar vállalkozások, mint tavaly

A Niveus Consulting Group immár sorozatban harmadik évben elkészített közel 600 fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, munkabér adóterhek, gazdasági környezet milyen hatással van a cég működésére. A megkérdezettek 57%-a 50 fő alatti, 32 százaléka 50-250 közötti-, 6%- 250-1000 közötti, a maradék 5% pedig 1000 főnél több alkalmazottal rendelkező vállalkozás volt.

2024. március 28.

A felülvizsgálati eljárás lehetősége kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárásban, mint vagyonjogi tárgyú nemperes eljárásban, ha az elsőfokú bíróság végzését a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben, csak abban az esetben kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelemmel együtt előterjesztett kérelem alapján a felülvizsgálatot engedélyezi – a Kúria eseti döntése.