Fogynak az egyéni vállalkozók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén is tovább csökken az egyéni vállalkozások száma: az első negyedévben több mint 12,6 ezer vállalkozó szüntette meg tevékenységét, ezzel szemben pedig csak 7,2 ezer új vállalkozó jelent meg a piacon. Összességében tehát több mint ötezerrel csökkent az egyéni vállalkozók száma három hónap alatt.

A Napi Gazdaság cikke

A jelenség ugyanakkor nem meglepő, hosszú évek óta általános, hogy egyre csökken az érdeklődés ez iránt a gazdálkodói forma iránt. Míg 2000 végén még mintegy 480 ezer működő egyéni vállalkozót tartott nyilván az APEH, addig tavaly év végén már kevesebb mint négyszázezren voltak – közülük egyébként nem nyújt be mind bevallást, vagyis a feldolgozott bevallási adatok még kevesebb vállalkozótól származnak. A KSH adatai szerint egyébként tavaly az első negyedévben több százezerrel nőtt a számuk, ám ez csalóka: az őstermelőknek ugyanis regisztráltatniuk kellett magukat, ám ettől még nem tartoznak az egyéni vállalkozókról szóló törvény hatálya alá, csak kaptak egy adószámot.

A nagyságrendileg 400 ezres vállalkozói körön belül is érdemes különbségeket tenni: több mint negyvenezren evások, 190 ezren pedig alanyi adómentességet választottak, vagyis éves bevételük nem éri el a négymillió forintot. Más aspektus szerint: 140 ezer mindössze a főállású egyéni vállalkozó, 62 ezer körül alakul a nyugdíjas egyéni vállalkozók száma, a többi munkaviszony mellett működteti vállalkozását. Az összes vállalkozó közül tavaly 150 ezren könyveltek el nyereséget, 77 ezren veszteséget.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

EY: adatlopásoktól rettegnek a vásárlók

Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.